Meszerics Tamás szerint nem lehet más a politika

Hírek
Az EP-választások előtt hagyta ott az LMP-t az egyetlen európai parlamenti képviselőjük, Meszerics Tamás. A Soros-megbízható szövetségesének tartott politikus ugyan részt vett az LMP negyvenharmadik kongresszusán, aztán közölte döntését: elhagyja a zöldpártot.  

Jelentős személyi változásokon megy keresztül a balliberális LMP az elmúlt hónapokban. Legfrissebb hír, amit maga Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője is megerősített az EchoTV Jó reggelt! című műsorában, hogy Meszerics Tamás otthagyta a pártot.

A szóvivő hozzátette: nyílt titok volt, hogy az EP-választásra új jelöltekkel szállnak majd harcra, melyek között nem szerepelt a friss kilépő neve, ám azt is hozzátette: meglepte őket a döntés, hiszen annak nem voltak konkrét előjelei. Ám azt érdemes leszögezni, hogy az LMP szigorúbb bevándorlás politikájával szemben a Soros-listán is szereplő politikusnak más nézetei voltak.

Érdekesség, hogy a bejelentést azután tette nyilvánossá Meszerics, miután Demeter Mártát megválasztották a női társelnöknek. Az eredmény nem volt hatalmas meglepetés, ugyanis a Németh Szilárd által is nemzetbiztonsági kockázatnak tartott Demeter egyedül indult a posztért.

A szóvivő az adásban továbbá elmondta: a párt iránya jelenleg az volna, hogy eltávolodjanak a balliberális pártoktól, ám a Jobbikkal szívesen összefogna. Hozzátette: Puzsér Róbert támogatásáról egy soron kívüli kongresszuson fog dönteni a párt.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink