A mesterséges intelligencia (MI) egyelőre a nagyfiúk játszótere: ezt az exkluzivitást kell megtörni, és inkluzívvá tenni – mondta többek között Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Koalíciók Napja-konferencia nyitóelőadásában. Megjegyezte: jelenleg még nincs olyan platform, ahol például a magyar kkv-k tudnának normalizált, szabványosított megoldásokat vásárolni, ugyanakkor az MI megkerülhetetlen lesz, talán fontosabb, mint az internet maga.
A Koalíciók Napja a Neumann Technológiai Platform alegységeinek a közös programja, négy témakör köré szervezve, megfelelve a négy koalíciónak:
- 5G (ami hamarosan átnyúlik 6G-be),
- mesterséges intelligencia,
- drón,
- blockchain.
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára az előszavában megjegyezte: ha már az Európai Uniónak szokása, hogy előbb szabályoz és utána innovál, akkor igazodjunk ehhez, kivált, hogy közeledik a július 1-én kezdődő magyar EU-elnökség. Elmondása szerint készülnek a stratégiák és akciótervek, folyamatos a munka, aminek már vannak látható eredményei is.
Ígéretes év áll előttünk, hiszen a magyar EU-elnökségnek is kiemelt fókusza van a mesterséges intelligencián – összegzett Fábián Gergely, aki után következett Nagy Márton előadása.
Háború a mesterséges intelligencia terén is
A nemzetgazdasági miniszter hétfőn Martonvásáron az űrtechnológiai gyártóközpont alapkőletételén vett részt, és a keddjét is a haladó technikákkal nyitotta. A Koalíciók Napja nyitó előadásában kifejtette: úgy érzi, az MI terén egyelőre lokális fejlesztések zajlanak, továbbá, ha nem átjárhatóak a rendszerek, az nem jó, márpedig sajnos afelé haladunk, hogy az MI-megoldások tekintetében is kétpólusúvá válik a világ.
Szerinte az Egyesült Államok és Kína nagy gazdasági háborújának három fő terepe van:
- az elektromos autózás, és annak ökoszisztémája,
- a digitalizáció, azon belül főleg a csipgyártás és
- a mesterséges intelligencia.
Hozzátette: az Európai Uniónak is döntenie kell, hova helyezkedik a csipháborúban, sőt, máris részese a folyamatnak, hiszen egyetlen holland cég állítja elő a gyártáshoz szükséges gépeket. Márpedig a perspektíva és a potenciál jelentős a szektorban, ezt jelzi a Goldman Sachs becslése is, amely szerint az előttünk álló évtizedben az MI 7 százalékkal növelheti a GDP-t.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Derencsényi István/MTI