Messze még a csúcstól a lengyel légitársaság

Hírek M. J.
A LOT Polish Airlines előrejelzése szerint az idén harmadával kevesebb utast szállítanak, mint a rekordévnek számító 2019-ben, értesült a money.pl gazdasági portál.

A lengyel állami cég az orosz-ukrán háború kitörése előtt még nyolcmillió utast prognosztizált erre az esztendőre, de február 24. után minden tizedik járatát törölnie kellett, most pedig már csak hétmillió utassal számol.

A légitársaság 2023-ban vissza akar térni a járvány előtti év eredményéhez, amikor tízmillió utast fuvarozott és 68,8 millió złoty (akkori árfolyamon nagyjából 5,35 milliárd forint) nettó nyereséget könyvelt el. A portál megjegyzi, hogy 2019-ben Lengyelország összes repülőtere 49 millió utazót fogadott.

A világjárvány kitörésének évében, 2020-ban a LOT utasainak a száma 3,1 millióra csökkent, a társaság több mint egymilliárd złoty (79,29 milliárd forint) nettó veszteséget szenvedett el. A cég még nem tette közzé 2021-es pénzügyi eredményeit, de annyit közölt, hogy december végéig 4,2 millió utazója volt, és Rafał Milczarski elnök a Puls Biznesu portálnak azt mondta: szinte biztosan veszteséges volt a tavalyi esztendő.

Viszont a LOT idei áruszállítási eredménye jobb lesz, mint a járvány előtti. A lengyel polgári légiközlekedési hatóság (Urząd Lotnictwa Cywilnego) közölte, hogy 2022 januárja és júniusa között a LOT Polish Airlines csaknem 30,5 ezer tonna rakományt szállított, 2019 azonos időszakában pedig mintegy 29,26 ezer tonnát. A LOT az ázsiai piacokon, azaz a szöuli, a tokiói, a pekingi és az indiai járatokon érte el a legjobb eredményeket az áruszállításban. Erre az évre 55 ezer tonna áruval számol a lengyel légitársaság.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink