Az első negyedévhez képest 0,2 százalékkal nőtt a cseh GDP az év második negyedében, éves összevetésben pedig 3,6 százalékkal bővült a bruttó hazai termék a cseh statisztikai hivatal (ČSÚ) pénteken közzétett előzetes becslése szerint Az intézmény számviteli részlegének igazgatója, Vladimír Kermiet szerint a szolgáltató szektor generálta az enyhe negyedéves növekedését, az ipar és az építőipar viszont stagnált. Az éves növekedéséhez a legnagyobb mértékben a kereskedelem, a szállítás, valamint a vendéglátás és a szálláshelyszolgáltatás járult hozzá. Az első negyedévben a cseh gazdaság éves összevetésben 4,9 százalékkal, negyedéves összevetésben pedig 0,9 százalékkal bővült.
A cseh gazdaság az év második felében recesszióba csúszik, imádkozzunk, hogy minél rövidebb ideig tartson, nyilatkozta a minap a prágai kormány nemzetgazdasági tanácsának egyik tagja, David Marek közgazdász, a Deloitte elemzője. A jelek szerint a fogyasztói kereslet csökkenni fog, a háztartások pedig takarékoskodni kezdenek, tette hozzá.
Csehországban az infláció meghaladta a 17 százalékot, ezzel felülmúlva a Cseh Nemzeti Bank (ČNB) korábbi becsléseit. A jegybank utoljára június végén emelte kamatot, akkor 125 bázisponttal 7 százalékra, de azóta új elnöke van Aleš Michl személyében, aki bejelentette: nem akar magasabb kamatokat. Ezzel szemben David Marek úgy véli, hogy a ČNB-nek folytatnia kellene a kamatemelést, hiszen enélkül már eddig is 28 százalékos volna a pénzromlás.