Merkely Béla szerint két hónap múlva már lehet koronavírus-vakcina

Hírek Figyelo.hu

A Semmelweis Egyetem rektora arra számít, hogy az ősz végére elérhetővé válhat a koronavírus elleni vakcina. Merkely Béla az InfoRádió Aréna című műsorában közölte, hat oltóanyag tart már olyan fázisban, hogy hamarosan zöld utat kaphat a felhasználásuk. Úgy vélte, hogy először a leginkább veszélyeztetett idős emberek kaphatják meg a vakcinát.

Az általa szükségesnek tartott intézkedések között a rektor hangsúlyozta a pedagógusok tiszteletének fontosságát az oktatási intézményekben, valamint a zárt terekben való kötelező maszk viselés jelentőségét. Kiemelte továbbá, szükségesnek tartja az idősek számára kijelölt vásárlási idősáv visszavezetését, valamint a szórakozási lehetőségek szigorúbb kontrollját.

Merkely Béla, aki a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója egyetértve a WHO-val, a leginkább kitettek számára tartaná elsőként szükségesnek az oltást, így a 65 év feletti, szív- és érrendszeri betegek esetében. De ide sorolta a szociális ellátórendszerben és az egészségügyben dolgozók mellett a tanárokat is, hiszen ők nagyon sok gyerekkel érintkeznek, hozzátéve, hogy ennek meghatározása természetesen nem az ő kompetenciája lesz.

(Borítókép: Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora beszél az egyetem vezetésével májusban végzett H-UNCOVER országos reprezentatív koronavírus-szűrés (COVID-19) végleges eredményéről tartott sajtótájékoztatón a Semmelweis Egyetemen 2020. július 1-jén. (MTI/Kovács Tamás)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink