Donald Trump “kénytelen” volt megállítani a Párizsi klímaegyezmény ratifikációs folyamtát, máskülönben az ő kormányának kellett volna azt a Kongresszus elé terjeszteni, átengedve az amerikai nehézipar és a kékgalléros szavazók érdekének védelmét a képviselőknek és szenátoroknak. Az egyezmény felmondásával így egy újabb saját választási ígéretét is betarthatja, a “tiszta” szénre épülő energia- és acéltermelés támogatását.
Trump klímaváltozást tagadó lépése élénk tiltakozást váltott ki az USA-ban, főként az innovatívabb térségek (mint pl. Kalifornia) és a magasabban képzett rétegek körében. A nemzetközi visszhangról nem is beszélve.
A választási ígéreteit betartó Trump szerint a szabadkereskedelmi egyezmények sem az USA érdekét szolgálják, ezért egyik első hivatali cselekményeként visszavonta Amerika részvételét a csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményből (TPP), ezt követően a TTIP-tárgyalások is abbamaradtak.
A TPP- és TTIP-ellenes Trump hivatalba lépésével kinyílt egy ajtó, amit a kínaiak szélesre akarnak nyitni. Az Obama-Clinton-McCain doktrína ugyanis nemcsak Oroszország ellen irányult, hanem Kína ellen is, igaz utóbbit katonai helyett protekcionista eszközökkel (a szabadkereskedelmi egyezmények rendszerével) vágta volna el a nagy piacoktól.
Ennek láttán egyáltalán nem véletlen, ha január közepén Hszi Csi-ping kínai elnök Davosban a nyitott gazdaságok és az együttműködés fontosságáról beszélt, ami a bezárkózó amerikaiak láttán zene volt az iránytvesztett európaiak füleknek. Sokan már egy EU-Kína világgazdasági tengelyről vizionáltak.
A lehetőséget látva Kína magasabb sebességre kapcsolta Selyemút-programját is, az amerikaiak által hagyott űrt minél gyorsabban be akarják tölteni. Kínai cégek eközben európai csúcstechnológiai cégeket vásárolnak fel, mint a német robotgyártó Kukat.
Amint Trump bejelentette az USA távolmaradását a klímaegyezménytől, Peking másnap, az EU-Kína csúcstalálkozón már rögtön a kereskedelmi kapcsolatok javításáról tárgyalt. Azt szeretnék, hogy az EU a kommunista országot tekintse piacgazdaságnak, ami az ottani merkantilista gazdasági modellt látva gazdasági öngyikosság lenne. Az EU csak akkor hajlandó saját paicait jobban megnyítni Kína előtt, ha a távol-keleti ország is így tesz, ám ennek semmi jele sincsen.
A kereskedelmi kérdésekben látott eltérés miatt maradt el a klímapolitikai egyetértés nyilatkozatba foglalása. Trumpék ugyanis le vannak maradva egy brossúrával, Kína idestova a megújuló technológiában is világelsőségre tör, így a CO2-kibocsátásért és a nagyvárosokban állandósuló szmog nagy részéért is felelős széntüzelést Kína tényelg vissza akarja szorítani.
Merkel kancellár ebben a környezetben dobta be észak-németországi választókerületének gazdasági kamarái előtt a TTIP-tárgyalások felújításának ötletét.
Az EU továbbra is az USA-val szeretne megegyezni, ehhez azonban Trumpot kell lépésre kényszeríteni. Ezért dobták át a labdát az amerikai térfélre, amit Pekingben is élénken figyelnek, azt remélve, hogy Trumpék érdektelensége után az EU Kínának tesz ajánlatot. Kérdés, hogy az amerikai tőke és nagyipar milyen nyomást tud Trumpra gyakorolni, hiszen a palaolaj és palagáz által biztosított olcsó energiával előállított amerikai termékeket valahol el is kéne adni. A merkantilista Kína helyett adná magát az EU.
A csábítás óriási, Trumpnak a két rossz (valutamanipulációval nyíltan megvádolt német dominanciájú EU és Kína) közül a kisebb rosszat kéne választania. Az USA és az EU piacainak egybenyitásával tengeren, vagy a Selyemúton amerikai és európai cégek Kínában gyártott, dollárban elszámolt termékei érkeznének, és nem kínai cégek által Kínában gyártott, jüanban elszámolt áruk. Az angolszász világgal együtt egymilliárd fogyasztót integráló nyugat együtt ráadásul sokkal nagyobb engedményeket tudna kicsikarni Kínától.
A kísértés tehát óriási, bár Trump nem az a politikus, aki hagyja magát nyomás alá helyezni.
