Merkel folytathatja, a bevándorláskritikus pártok is bekerültek a német parlamentbe

Hírek
Az exit poll adatok szerint Angela Merkel vezette jobbközép CSU/CDU folytathatja a kormányzást Németországban (mind, az eddigi koalíciós partner szocialista SPD támogatottsága történelmi mélypontot ért el. Bekerült ugyanakkor a Bundestagba a bevándorláskritikus AfD és FDP is.   

Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából végzett felmérések szerint a CDU/CSU a szavazatok 32,5-33,5 százalékát gyűjtötte össze, szemben a négy évvel ezelőtti 41,5 százalékkal.

Az SPD 20-21 százalékkal végzett a második helyen, a 2013-ban szerzett 25,7 százalék után. Eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 23 százalék volt. Manuela Schwesig elnökhelyettes bejelentette, hogy a szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak.

Az exit pollok szerint a CDU/CSU-tól jobbra álló AfD 13-13,5 százalékos eredménnyel debütál a szövetségi parlamentben, amelybe visszajutott a 2013-ban kiesett liberális FDP is. Mindkét párt vezetője a kampány során élesen bírálta Angela Merkel bevándorláspolitikáját. A Zöldek (Grüne) és a Baloldal (Linke) 9-9 százalékos eredménnyel szintén bekerültek a törvényhozásba.

Borítókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ezek is érdekelhetnek

További híreink