Idén harmadjára indul el a „Made in Kecskemét” szabadon választható kurzus, a Mercedes-Benz és a Neumann János Egyetem közös képzése. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára stratégiai kérdésként tekint a jövő járműipari szakemberinek képzésére és egyben a saját utánpótlásának a biztosítására. Mára már összesen 7 különböző egyetemi szak várja azokat a fiatalokat, akik az autógyártásban képzelik el a szakmai jövőjüket. A járműmérnöki képzés mellett a gépészmérnök, mérnökinformatikus, logisztikai mérnök, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy-számvitel, illetve gazdálkodási és menedzsment szakok segítenek gyakorlatias és versenyképes ipari ismeretekhez juttatni a hallgatókat – derült ki cég közleményéből.
A duális képzés, és különösen a „Made in Kecskemét” kurzus népszerűsége abban rejlik, hogy a tantárgy közelebb hozza az elméleti képzést és a gyakorlati tapasztalatot. Az előadások keretein belül a hallgatók bepillanthatnak a gyár működésébe, megismerhetik a gyártás, illetve a gyártástámogatás különböző területeit, sőt szakmai érdekességeket is hallhatnak a gyár vezetőitől és mérnök szakembereitől.
Az egyetemmel folytatott évtizedes együttműködés a szakmai utánpótlás képzése miatt különösen fontossá válik most, a kecskeméti gyárban induló jelenlegi – jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel járó, valamint új technológiák, eljárások elsajátítását igénylő – beruházás miatt is. Megkezdődött a duális programok bővítése, amelyekbe a társaság várja az érdeklődő fiatalokat – a duális képzésbe csatlakozó hallgatókat és a gyakornoki programba jelentkezőket is.
A Mercedes-Benz számít azokra a fiatal hallgatókra, akik a jövőjüket az autógyártásban és Kecskeméten képzelik el.