Mentorprogram a Nestlétől

Hírek H. Gy.
Harminchét tehetséges pályakezdőt karolt fel idén a Nestlé Alliance 4YOUth hazai mentorprogramja.

Idén is folytatta egyedülálló tehetséggondozási programját a Nestlé Alliance 4YOUth Magyarországon, hogy felkészítse a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira. A mentorprogramra a Zyntern.com állásportálon keresztül jelentkezhettek a hallgatók, akik közül a 37 tehetséges pályázó öt hónapon keresztül tanulhatott szakmai fogásokat nagyvállalatok vezetőitől.

Minden várakozásunkat felülmúlta, hogy idén közel háromszoros volt a túljelentkezés, az ország minden pontjáról, különböző tanulmányi területekről érkeztek a jelentkezők

– mondta Tompa Gábor, a Nestlé Hungária Kft. vállalati kommunikációs és közkapcsolati igazgatója.

A mentorprogram kísérőrendezvényeként a Nestlé Hungária két online kerekasztal-beszélgetést is szervezett, ezzel próbálva hasznos és gyakorlati tanácsokat adni a pályakezdéshez.

Az Alliance 4YOUth mentorprogram részeként idén 7 vállalat 15 vezetője vállalta, hogy öt hónapon keresztül hasznos tanácsokkal támogatja a kiválasztott résztvevőket, továbbfejlesztve a fiatalok soft skilljeit és kapcsolatépítési, networking képességeit, kapcsolati tőkéjüket. Az összefogásban az Adecco, a Borsodi Sörgyár, a Flow, a Humánia HRS Group Zrt., a Nestlé Hungária, a Nielsen, és a Wolt vezetői vettek részt.

A mentorprogramba az ország minden pontjáról érkeztek hallgatók, többek közt a Debreceni Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetemről is.

Borítókép: PuzzlePIx / Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink