Mentőövet kérnek az autóbuszos személyszállítók

Hírek Figyelo.hu

Az autóbuszos személyszállítási ágazat a koronavírus-járvány és a megfékezéssel kapcsolatos intézkedések következtében szinte minden bevételi forrásától elesett. A vállalkozások életben maradása érdekében a NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz azzal a céllal, hogy az ágazat utólagosan bekerüljön az azonnali kedvezményezett ágazatok és tevékenységek körébe – olvasható a NiT Hungary közleményében.

A miniszterelnök 2020. március 18-i bejelentését követően a Magyar Közlönyben is megjelentek a gazdaságvédelem érdekében szükséges azonnali intézkedések. A 47/2020. (III.18). Korm. rendeletben kiemelték a már most súlyos gondokkal küzdő szektorokat, így a turizmust, a vendéglátást, a szórakoztatóipart, a sport és a kulturális szolgáltatásokat nyújtó ágazatokat, valamint a személyszállítást, mely ágazatba kizárólag a taxis személyszállítókat sorolták.

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) azonnal jelezte a hazai különjárati autóbuszos személyszállítás rendkívüli érintettségét is. A hazai különjárati autóbuszos személyszállító kis- és középvállalkozások tevékenysége a világjárvány következtében – párhuzamosan más turisztikai szektorok tevékenységével – szinte teljes mértékben megszűnt.

A turisztikai célú autóbuszos személyszállítás várható teljesítményvesztése – a kínai csoportok távolmaradásával – már 2020 első hónapjában tapasztalható volt. Mára a munkásszállítások egy részétől eltekintve teljes a leállás a szektorban, úgy nemzetközi, mint belföldi relációban.

Az intézkedéseket követően megszűnt a gyermekcsoportok, iskolás csoportok szállítása, elhalasztották a nyári külföldi nyelvtanulási programot és a „Határtalanul!” programot, minden más csoportos útra adott megrendelés lemondtak (ideértve például a sportegyesületi megrendeléseket, az üzleti és konferenciaturizmus megrendeléseit) és

a termelés részleges leállásával drasztikusan visszaesett a munkásszállítás is.

A nagy értékű eszközök, autóbuszok forgalomból történő kivonása folyamatosan zajlik, és megkezdődött az autóbuszvezető munkavállalók tömeges elbocsátása is. Miközben az ágazat célja – a kormányzati állásfoglalással összhangban – a munkaerő megtartása, munkavállalóink megélhetésének biztosítása lenne. Ez azonban kizárólag a vállalkozások biztonságos működése esetén valósítható meg.

A válság következményeit

mintegy 1 500 tevékenységi engedéllyel rendelkező magyar kis- és középvállalkozás, közel 16 000 családfenntartó autóbuszvezető munkavállaló szenvedi el, ebben a szegmensben most mintegy ötvenezer ember mindennapi megélhetése forog kockán.

Turistákat szállító busz a Lánchídnál, a Széchenyi téren (Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

A szektor megmentése érdekében ezért azonnali intézkedést látnak szükségesnek: a NiT Hungary, az ágazat érdekvédelmi szervezeteként arra kéri a miniszterelnököt, hogy az „egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 49.3)” tevékenységi kör kormányrendeletben szabályozva soron kívül kerüljön az azonnali támogatásra, „mentőövre” szoruló ágazatok körébe.

Emellett a NiT Hungary a levélben előre jelezte, hogy az árukibocsátók egyre gyorsabb ütemben csökkentik, vagy állítják le gyártókapacitásaikat, a nem élelmiszer- és gyógyszeripari termékek, illetve az azok előállításához, forgalmazásához kapcsolható áruk szállítási igénye fokozatosan csökken.

Prognosztizálható, hogy

rövid időn belül a közúti árufuvarozás is nehéz helyzetbe fog kerülni,

a szektorban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások a kapacitásaik és munkavállalóik leépítésére fognak kényszerülni. Különös figyelemmel a vészhelyzet idején az áruellátás biztonságára, fel kell készülni arra, hogy ez az ágazat sem fogja tudni nélkülözni a kormányzat támogatását.

.

Borítókép: Kétéltű turistabusz halad a FINA 2017-es vizes világbajnokságra készült toronyugró verseny helyszíne előtt, háttérben a Szent Ferenc sebei templom. (MTVA/Bizományosi: Róka László)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink