Menetrendszerinti járat közlekedik az Alpok leglátványosabb útvonalán

Hírek
Még az Osztrák Császárság építette, 1871 méter szintkülönbséget hidal át és nyolcvanöt szűk kanyarral rendelkezik a Stelvio autóbuszos útvonal, mely a svájci Val Müstair községet köti össze Észak-Olaszország Valtellina régiójával. A történelmi úton indult most rendszeres buszjárat.

A közel kétszáz éve épített útvonalon májustól szeptemberig közlekedik majd a svájci busztársaság, a PostBus által üzemeltetett járat, mely nyolcvan kilométert tesz meg Olaszország északi határáig.

A látványos út azonban igen veszélyes is lehet, ha nem a sofőrök nem elég rutinosak, vagy nem a megfelelő járművel vág neki az útnak a természetjáró. Az útvonal szeszélyességét jól jelzi, hogy az egykori autóversenyző, Sterling Moss is elvesztette uralmát járműve felett egy, az Alpok csúcsai között tartott bemutató verseny során.

Ahogy az a Scania közleményéből is kiderül, a különleges útvonal speciális buszt igényel, melyet a svéd járműgyártó alkotott meg a svájci PostBus részére. A járatot pedig egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező buszsofőr, Walter Burch fogja vezetni majd.

Az járműgyártó óriáscég szerint a legkeskenyebb alagutak előtt öt centiméterrel lesüllyeszthető busz 11 méter hosszú, 2,55 méter széles és 2,3 méter magas. Az út svájci oldalán nem közlekedhetnek 10 méternél hosszabb járművek, azonban ez a jármű a hosszúsága ellenére is megkapta a külön engedélyt, mivel a tengelytávolsága kisebb öt méternél.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink