Menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban

Hírek
Menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban a tranzitközpontok kiépítésével - hangsúlyozta Horst Seehofer német belügyminiszter csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a 2018-as szövetségi költségvetés belügyminisztériumi fejezetéről szóló vitában kiemelte: a CSU és az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) "intenzív viták" után migrációpolitikai intézkedésekről állapodott meg, és jó esély van arra, hogy ezekhez megszerzik a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatását.

A megállapodás egy új határigazgatási rendszert irányoz elő Németország és Ausztria határán, tranzitközpontok kiépítésével. Ezekből a központokból szállítják majd vissza az EU-ban máshol már regisztrált menedékkérőket a menekültügyi eljárásuk lefolytatására illetékes tagországba.

Ez "valódi menekültpolitikai fordulat kezdetét" jelenti – mondta a miniszter, kiemelve, hogy a tranzitközpontokban 48 óra alatt döntenek az ügyekről, és az intézmények a bírálatokkal ellentétben nem lesznek zártak, "mert a menedékkérők ugyan Németországba nem utazhatnak be, de bármikor visszautazhatnak bármelyik országba, amelybe csak szeretnének".

A rendszert az "európai szomszédokkal" egyeztetve működtetik majd, és már el is kezdődtek az ügyről szóló tárgyalások – mondta Horst Seehofer.

Ismertette, hogy a Bundestagból egyenesen Bécsbe utazik, hogy megbeszélést folytasson Sebastian Kurz osztrák kancellárral és Herbert Kickl belügyminiszterrel, szerdán pedig tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, és rövidesen további megbeszéléseket folytat majd.

Kiemelte, hogy a tárgyalások "nagyon nehezek" lesznek, a tárgyalások első köre pedig csupán a partnerek tájékoztatását szolgálja és nem vezet konkrét megállapodásokra. Hozzátette: "az ügy összetettsége és európai dimenziója miatt a megállapodások legfontosabb pontjait a kormányfőknek kell rögzíteniük".

A CDU és a CSU hétfőn egy három pontból álló megállapodással zárta le hetek óta húzódó vitáját, amely arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain – a bajor-osztrák határ három átkelőjénél – a máshol már regisztrált menedékkérőktől.

A testvérpártok egyetértésre jutottak, hogy a német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni mindazon menedékkérők belépésének akadályozására, akik menekültügyi eljárását az EU-s szabályok alapján nem Németországban kell lefolytatni, hanem abban a tagállamban, amelyben elsőként regisztrálták őket.

Ezért úgynevezett tranzitközpontokat kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes államba. Amennyiben pedig a menekültügyi eljárás lefolytatásában illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni az EU-s visszaküldési szabály végrehajtását célzó együttműködés javításáról, akkor az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

Borítófotó: Horst Seehofer német belügyminiszter beszédet mond a német parlamenti alsóház, a Bundestag ülésén Berlinben 2018. július 5-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink