Mellár Tamás és a totális elmezavar

Hírek
Mellár Tamás álfüggetlen képviselő a Párbeszéd nevű formáció frakciójának tagja nagyot ment az ATV hétfő esti műsorában. A Tordai Bence fémjelezte képviselőcsoportba belépő Mellár a népszámlálás kapcsán hozta el az ellenzéktől megszokott „félelem perceit”.

Az„épülő diktatúra" ellen küzdő Mellár Rónai Egonnal versenyezve rettegett, most éppen a népszámlálástól, s a következő csodás párbeszédet folytatták az ATV Egyenes Beszéd című esti műsorában.

Rónai Egon: Mi a baj a népszámlálással?

Mellár Tamás: Az egyik alapvető dolog az az, hogy most először név szerint, tehát a nevet is közölni kell az adatfelvételnél.

Rónai Egon: Az milyen szép lesz. Fogják tudni név szerint, hogy ki melyik lakásban, hányad magával lakik.

Innen üzenjük a rendkívül jólértesült Mellár Tamásnak, hogy 150 év alatt (mióta népszámlálás van Magyarországon) csak 2001-ben és 2011-ben fordult elő, hogy név nélküli népszámlálás zajlott. Az Európai Unióban is szabvány, hogy személyazonosításra alkalmas módon kell a kérdőíveket kitölteni, de a feldolgozás során teljesen anonimizálják az összegyűlt adatokat.

De mit is várhatnánk valakitől, aki Tordai Bencével ül egy frakcióban? Ha sokat nem is, de annyit talán igen, hogy két (természetesen Orbán Viktor által kiváltott) rettegőroham között, országgyűlési képviselőként, nézzen utána a tényeknek, utána nyissa ki a száját.

Mellár, aki Márki-Zay világmegváltó mozgalmába is belépett, nem először teszi magát közröhej tárgyává. A választás előtt például azt ígérte, hogy ha bejut a parlamentbe, akkor olyan „radikális eszközökhöz” is fog nyúlni, mint a sajtótájékoztató.

Borítófotó: pestisracok.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink