Megvan Japán következő miniszterelnöke

Hírek Hornyák Szabolcs
Rekordszámú, kilenc jelölt versengett azért, hogy a Liberális Demokrata Párt vezetője, egyben Japán új kormányfője legyen. Végül egy a pártjával szemben is kritikus veterán aratott győzelmet.

Isiba Sigeru lesz Japán következő miniszterelnöke, miután pénteken szoros küzdelemben megnyerte a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki tisztségét a második fordulóban. A 67 éves egykori védelmi miniszter az LDP elnökeként Kisida Fumio utódja lesz az október 1-jei parlamenti szavazás után Isiba kampányjavaslatai között szerepelt egy ázsiai NATO létrehozása Kína felemelkedésével szemben, ugyanakkor gazdaságilag szorosabbra fűzné a szigetország kapcsolatát Pekinggel. A CNN szerint a politikus arról ismert, hogy hajlandó kritizálni a pártját, és nyíltan beszél a problémákról, ami erős ellenségeket szerzett neki az LDP-ben, de megkedveltette őt az egyszerűbb tagok és a nyilvánosság körében.

A botrányok megtépázták a kormány népszerűségét

Az biztos, hogy a szavazás után a miniszterelnök és a kormány lemond, erre várhatóan már hétfőn sor kerül. A győztesnek pedig az ABC News szerint nagyon gyorsan meg kell szereznie a közvélemény bizalmát, különben ismét visszatérhetnek azok az idők, mint a kétezres évek elején, amikor gyors egymásutánban váltották egymást a japán kormányok.

A politikai stabilitást csak az azóta meggyilkolt Abe Sinzó nyolcéves kormányzása hozta el. A jelenlegi kormányfő népszerűségi mutatóit a sorozatos botrányok nyomták le. A párt több tucat legbefolyásosabb tagja nem jelentette be a kapott politikai adományokat, ami miatt többeket vád alá is helyeztek.

Kisida Fumio ugyan megszigorította a politikai támogatásokat szabályozó törvényeket, és belső vizsgálatot folytatott, de ez sem segített a népszerűségén. Ráadásul az Abe Sinzó elleni merénylet rávilágított arra, hogy az LDP szoros kapcsolatot ápol az Egyesítő Egyház nevű szektával, ami nagy vagyont gyűjtött az adományokból, és kritikusai szerint kizsákmányolja a hívőket.

A párt eltávolodott ugyan a szektától, de a korrupciós botrányokkal együtt alaposan megcsappant a kormány támogatottsága. Részben a botrányok miatt sikereket ért el az idei helyi választásokon a legfőbb ellenzéki párt, a liberális Alkotmányos Demokrata Párt (CPDJ), röviden Rikkentó.

Címlapfotó: AFP

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink