Megvan az esély az év végi egyszámjegyű inflációra

Hírek
a jegybank a kialakított kamatkörnyezettel nemcsak az infláció ellen küzd, az év végére sikerülhet is elérni a célt, az egyszámjegyű inflációt – mondta a Világgazdaság Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke.

A márciusi adat a jegybank előrejelzéseinek megfelelően alakult – mondta a vg.hu-nak adott interjújában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke. Arról beszélt, a januári tetőzést követően előbb egy inflációs plató várható, lassú lecsorgással. Két egymással ellentétes hatás érvényesül. Az élelmiszer- és energiaár-infláció magas szintekről, de folyamatosan csökken. Ugyanakkor a hagyományosan év elején átárazó szolgáltató ágazatokban január után márciusban is jelentős áremelések történtek.

Kemény feladatnak, nemeztstratégiai érdeknek nevezte a feladat teljesítését, egyúttal kitért rá, a világpiaci élelmiszerárak immár kilencedik hónapja csökkennek, miközben az idei évi termésbecslések a tavalyinál érdemben jobb mezőgazdasági évre utalnak. A globális szállítmányozási piac helyreállt, és az európai energiapiacon is sokat javult a helyzet.

az interjúban kiemelte, ott is jelentős áremelések történtek, ahol a költségek azt nem indokolták, és a hazai infláció ötödéért ezek a több területre kiterjedő túlárazások a felelősek. Helyénvaló és nagyon időszerű volt a Gazdasági Versenyhivatal aktív fellépése – tette hozzá.

A teljes interjú itt olvasható.

Borítókép: Világgazdaság

Ezek is érdekelhetnek

További híreink