Megugrott a vezetékes hívások száma

Hírek MTI

A magyarországi infokommunikációs szolgáltatók az átlagosnál jóval nagyobb mértékű internet- és telefonhasználatot mérnek, mióta a járvány miatt megnövekedett az otthon dolgozók, tanulók, oktatók száma – értesült szerdai számában a Magyar Nemzet. Kiugróan magas az emelkedés a vezetékes hívások terén.

A cégek a lapnak jelezték, hogy felkészítették hálózataikat a megnövekedett forgalomra, folyamatosan vizsgálják, szükséges-e a kapacitásnövelés, indokolt esetben pedig lépnek az igények minél teljesebb körű kiszolgálásáért.

Megsokszorozódott a sávszélesség-bővítés iránti érdeklődés, több vállalat élt már ezzel a lehetőséggel az otthoni munka támogatásához.

A Telenor arról tájékoztatott, hogy

a hálózatukon a napi teljes adatforgalom átlagosan mintegy harminc százalékkal nőtt.

A bővülés már a reggeli óráktól jelentkezik a fel- és letöltésben egyaránt. A hangforgalom az első időszakban megugrott, majd némileg mérséklődött.

Hasonló adatokról számolt be a Telekom:

25-30 százalékkal növekedett a mobil-adatforgalom, a mobilhangforgalom pedig még ennél is nagyobb mértékben, ott 35 százalékos ugrást regisztráltak.

Ezeken a szinteken stabilizálódott a felhasználás. A vezetékes telefonálás forgalmában némi időeltolódással jelentkezett az emelkedés, ám annál nagyobb mértékben. Majdnem duplaannyit (a bővülés 90 százalék körüli) telefonáltak asztali készülékről az ügyfelek az elmúlt időszakban, mint a járvány előtt.

A Vodafone Magyarország arról is tájékoztatott, hogy már elvégezték a hálózatuk stabilitását szolgáló kapacitásbővítéseket. A forgalomnövekedés mértékéről nem közöltek adatokat.

A társaságok ajándék mobilnetkerettel, valamint ingyenes, a digitális oktatást és az otthon töltött idő értékesebbé tételét segítő anyagokkal is támogatják ügyfeleiket.

Az üzleti infokommunikációs szolgáltató Invitech, amelynek ügyfélkörébe kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok tartoznak, leginkább a táv- és csoportmunkához szükséges eszközök és megoldások iránt tapasztalt igénynövekedést.

A sávszélesség-bővítés iránti érdeklődés megháromszorozódott egy átlagos hónaphoz képest.

.

Borítókép: Fortepan, adományozó: Bakó Jenő, Szekszárd, 1936’

Ezek is érdekelhetnek

További híreink