Megtorpant a fizikai átlagbér növekedése

Hírek Figyelo.hu

Az idei második negyedévében 1352 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami az első negyedévi 1326 forinthoz képest kevesebb mint két százalékos növekedést jelent – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A felsőbb kategóriákban is befagyni látszanak a bérek, miközben a koronavírus jelentős elbocsátási hullámot is indukált: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője körében 15,8 százalékot ért el a kilépési arány, szemben a 2,8 százalékos belépési aránnyal.

A Trenkwalder adatai szerint

a fizikai dolgozók 1352 forintos átlagórabére 16 százalékkal haladja meg a tavalyi második negyedév 1165 forintos értékét.

Ez a növekedés jelentős részben az év elején lezajlott béremeléseknek tudható be, az első negyedéves 1326 forintos értékről az átlagos bérszint a második negyedévben már alig mozdult tovább.

„A járványhelyzetben jelentős leépítésekre került sor, és a munkáltatók nagyobb arányban váltak meg az alacsonyabb beosztású és bérezésű munkatársaiktól – magyarázza Hamrák Viktor, a Trenkwalder ügyvezető-helyettese. – Bár júniusban már megkezdődött a létszámok visszatöltése, a betanított munkások kisebb súlya bizonyos mértékben felfelé tolhatta a kifizetett órabérek átlagát, vagyis könnyen elképzelhető, hogy a második negyedévben valójában meg is fordult a béremelkedések egy évtizede tartó emelkedésének a trendje.”

A régió szerint lebontott statisztikák azt mutatják, hogy

továbbra is jelentős az eltérés az egyes régiókban tapasztalható bérszintek között.

Míg Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 1100 és 1200 forint között mozgott az átlagórabér, a Dunántúl középső és északi részén 1650 forint körül alakult ez a mutató, Közép-Magyarországon pedig elérte az 1900 forintos szintet is.

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg.

Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2019 második negyedévéhez képest 6,5 százalék volt.

Ennek a fizetésemelésnek ugyanakkor nem örülhetett minden érintett: az elmúlt egy évben – ebből is döntően a koronavírus által érintett hónapok során – 15,8 százalék volt a kilépési mutató, vagyis csaknem minden hatodik középvezető távozott a cégétől. Ez az érték az elmúlt években ritkán nőtt 5 százalék fölé, így mostani értéke kiemelkedőnek számít.

A belépési mutató eközben jóval alacsonyabb, 2,8 százalék volt.

„Jelentős változás, hogy míg a korábbi negyedévekben a kilépések jelentős részét a jobb munkahelyekért és fizetésért munkahelyet váltó munkavállalók kezdeményezték, most elsősorban az elbocsátások hatása érvényesül – mutat rá Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere. A fehérgallérosok ugyanakkor szektoronként igen eltérő mértékben szenvedik meg a koronavírus kedvezőtlen hatásait. Míg a szolgáltató központok (SSC-k) állománya továbbra is kevéssé érintett, eközben más területeken, (ilyen például a turisztika, a rendezvényszervezés, vagy a vendéglátás) drasztikus leépítési lépésekkel szembesülhettünk az elmúlt hónapokban.”

Borítókép: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Ezek is érdekelhetnek

További híreink