Megtépázta a vírus a Heineken eredményeit is

Hírek MTI

Csökkentek a Heineken söreladásai az első negyedévben a járványügyi korlátozások miatt. A söripari konszern az eladások várható további csökkenése miatt törölte éves eredménytervét. A holland Heineken az első negyedévben 51,6 millió hektoliter sört értékesített, 2,1 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban.

Az üdítőitalokkal együtt a Heineken eladásai 3,9 százalékkal csökkentek.

Csak márciusban 14 százalékkal kevesebb sört értékesített a Heineken, mint egy évvel korábban. A forgalomcsökkenést a Heineken egyértelműen a vírusjárvány megfékezésére elrendelt szociális távolságtartó intézkedésekre vezeti vissza.

A söreladások a konszern minden piacán csökkentek.

Egyes piacokon, például Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban a bolti söreladások emelkedtek ugyan, a vendéglátás forgalomcsökkenését azonban ez nem tudta kompenzálni. Néhány országban pedig, mint például

Dél-Afrikában a sörgyártást is le kellett állítania a Heinekennek.

A Heineken Hungária Zrt. martfűi gyára 2018. október 17-én. Az üzem végleg bezárt, a munkavállalóknak Sopronban kínál álláslehetőséget a vállalat. (Fotó: Mészáros János / MTI)

A második negyedévben az első negyedévinél nagyobb mértékű forgalomcsökkenésre számít a Heineken. A cég várakozásai szerint a visszaesés a vírusjárvány miatt elrendelt korlátozások megszüntetése után is tartósnak bizonyul majd, de ennek mértékét még korai lenne felbecsülni.

A Heineken emiatt visszavonta idei eredmény előrejelzését.

Az éves eredményt ugyanis a cég megítélése szerint a forgalomcsökkenés mellett egyéb, nehezen felbecsülhető tényezők is befolyásolni fogják, mint például a járvány által okozott

gazdasági válság hatása az ügyfeleik és beszállítóik bonitására. Az év hátra lévő részében a Heineken a kiskereskedelmi láncok ellátására és az online értékesítésekre összpontosítja figyelmét.

Csökkenti emellett működési költségeit, visszafogja fejlesztési beruházásait és szünetelteti a dolgozók felvételét.

A cég jelezte, hogy a féléves eredménybeszámolóban a hagyományokkal szakítva nem tesz osztalék javaslatot. Bejelentették egyúttal, hogy a vezetőség 2020-as bónuszát törölték.

Az első negyedévben a Heineken nyeresége az egy évvel korábbihoz képest 68 százalékkal 94 millió euróra csökkent. A Heineken az Anheuser Busch után a világ második legnagyobb söripari vállalata.

.

Borítókép: Nino Qasoshvili, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink