Mint előrejeleztük, a forint árfolyama kitörhet a héten, az elemzések szerint bármelyik irányba, de a múlt hét őrült ugrabugrálásának trendvonala inkább az erősödést ígérte, és a hétvégi nemzetközi kereskedés után a hétfői piacnyitást követően valóban a 400-as pszichológiai vonalat teszteli a forint az euró ellenében. Lesz-e kitörés, és mekkora, a hét közepéig dőlhet el, de már a hét első kereskedési napja is izgalmasnak ígérkezik, az előre számolgatók optimistább része azonnali cselekvésre szánta el magát a piacon
A hétvégi nemzetközi kereskedésben, amit automaták szoktak végezni, a forint bekóstolt a 400-as vonal alá. Az ilyen kereskedésen kívüli mozgások nem mindig bizonyulnak tartósnak, de ezúttal a nyitás után fél óra sem telt el, és a forint a kerek 400-as árfolyam közvetlen közelében termett, sőt át is törte, 9:40 környékére 399,5 környékére süvítve.
A mozgás ezúttal nyilvánvalóan nem nemzetközi eredetű, hiszen a normális esetben az „alapszelet” jelentő euró/dollár piacon szélcsend van. A forinttal gyakran együtt mozgó zloty árfolyama alig változott. Hozzá kell tenni: inkább az euró van nyeregben ebben a pillanatban, pénteken erősödött a dollár ellen.
A forint erősödését nem is a földgáz árának változása okozza, amelyet a régiós devizák szintén gyakran követnek idén, hiszen a határidős kereskedésben – igaz, hogy Amerikában – 8 százaléknál is többet drágult az energiahordozó. Európában sem feltétlenül kedvező ebben a tekintetben a légkör, hiszen a hét végén Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke újabb Moszkva elleni szankciókat lebegtetett meg, és délután összeülnek a az eurózóna pénzügyminiszterei, akiknek a körében ismét felmerülhetnek a kilencedik szankciós csomag ötletei.
Ami a háborút, mint nagyobb hátteret jelenti, egyáltalán nem bizalomkeltő a helyzet, sőt az eszkalálódás hírei a jellemzőek. A Washington Post a hét végén meglebegtette, hogy Washington a színfalak mögött az egyes országok vezetői között erősödő „háborús fáradtság” miatt arra ösztökéli Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy kommunikációjában ne zárkózzon el a tárgyalások lehetőségétől Vlagyimir Putyim orosz elnökkel.
Technikai elemzők szerint a forint „sorsdöntő trendvonalon ül”, és ha a 400-as szintet áttöri, nagyobb roham sem kizárt a 390 körüli szintek irányába. A kockázatok azonban a héten kétirányúak maradtak. Kedden az Egyesült Államokban félidős választásokat tartanak, amelyeknek az eredménye akár jelentősen meglökheti a dollárt – jelenleg arra van nagyobb esély, hogy a Republikánus Párt előretörése esetén a gynegülés irányába, ami a forintnak kedvező lenne. A kedd és a szerda sorsdöntő lehet a magyar deviza árfolyama számára. Pénteki kitekintőnkben így foglaltuk össze, milyen adatokra érdemes figyelni a napokban, a politikai fejlemények mellett:
Az adatok, amiket a héten majd „figyel” a forint
A kedd és a szerda tűnnek a forint számára izgalmas napoknak.
November 8., kedd – Havi devizatartalék adatát közli az MNB. A tartalék az elmúlt több mint egy évtized legmagasabb szintjein van, de figyelik, tekintve hogy az energiakrízis miatt felszöktek Magyarország külső fizetési kötelezettségei. Devizatartalék-adatokat közölnek egyébként a napokban a régiónkban a csehek és a lengyelek is, és inflációs adatot a csehek.
November 9., szerda – A hét adata: a magyar októberi infláció. Egy ideje már ez a legizgalmasabb magyar adat, aminek a legkiszámíthatatlanabb a hatása a forintra. Már 20 százalék felett járunk, és akár apró további emelkedés is nagy felfordulást lehet képes okozni, nem feltétlenül a forintárfolyam javára.