Megtalálták az új Sarkozyt?

Hírek
Feltűnt a politika színpadán a francia konzervatívok új lehetséges vezetője. Gérald Darmanin fiatal, okos, ambíciózus, bevándorló háttérrel rendelkezik. Más szavakkal: itt van az új Nicolas Sarkozy - írja a Politico.eu című lap.  

Darmanin sokáig Sarkozy protezsáltjaként a republikánusoknál dolgozott. Jelenleg a Macron-kormány közpénzügyi minisztere. Eddig nyilvánosan nem nyilatkozott arról, hogy visszatérne a konzervatívokhoz, de egyre többen gondolják úgy, hogy ez a szándéka. A francia republikánusok sorait a széthúzás rombolja, megosztottak azzal kapcsolatban, hogy miként viszonyúljanak a Macron-kabinethez. Az egyik frakciót Laurent Wauquiez vezeti, aki nyílt konfrontációt szorgalmaz. A másikat Francois Baroin korábbi pénzügyminiszter, aki inkább együttműködéspárti. Darmanin, aki 5 hónappal ezelőtt hagyta ott a pártot, nem vett részt a vitában, okosan manőverezett, nem szerzett a párton belül ellenségeket.

A fiatal, 35 éves politikus algériai-máltai gyökerű, munkásosztálybeli családból származik. Macron kormányában a költségvetési kiadások csökkentéséért felel, ami hagyományosan szimpatikus hívószó a konzervatívoknak. Ennek ellenére a párton belül sokan árulónak tartják. Jelenlegi pozíciója azonban ideálisnak mondható – az esetleges visszatérés szempontjából. Hagyja, hogy a jelenlegi republikánus vezetők marják és gyengítsék egymást. Ő viszont kormányzati tapasztalatot szerez, végrehajtja a korábbi konzervatív kormányfő, Francois Fillon kampányígéretét: csökkenti a minisztériumok kiadásait. Előnye az is, hogy nincs köze a választásokon megbukott pártelithez, Fillonhoz és köréhez.

Nagyon szegény családból származik, apja egy bisztrót vezetett, édesanyja takarítónő volt. Franciaország északi részén, egy Valenciennes nevű, közepes nagyságú városban született. Rosszul tanult, szülei Párizsba küldték. Iskoláztatására nem volt pénz, ám egy ösztöndíj segített neki a tanulásban. A politikába Lille-ben kóstolt bele, az ottan Sciences Po politikatudományi elitiskolába járt. Ebben az időszakban gyakornokoskodott egy darabig az Európai Parlamentben. Jacques Toubon, egy korábbi konzervatív miniszter vette a szárnyai alá, bemutatta a párt egyik nagyöregjének, Xavier Bertrandnak, aki segített neki, hogy Sarkozy sportminiszterének, David Douilletnek a kabinetfőnöke legyen. 2014-ben egy Lille-től északra fekvő kisváros, Tourcoing polgármestere lett.

Országos figyelmet keltett megoldási javaslata a franciaországi iszlám közösség integrációs problémájára. A minta Napóleon volt. A diktátor 1808-ban a francia zsidó közösségek vezetőivel egyezséget kötött, amelyben szerepelt, hogy tiszteletben tartják a köztársaság törvényeit, franciául tanítanak, és bármiféle külföldi befolyásnak ellenállnak. Sarkozynek tetszett az ötlet, olyannyira, hogy Darmanint nevezte ki 2016-os kampányigazgatójának. Az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben azonban alulmaradt Fillonnal szemben. Fillon veresége – és Macron győzelme – után kezdetben hevesen támadta az új elnököt. Amikor azonban Fillon a közpénzek illegális felhasználása miatt botrányokba keveredett, visszavonult pártbéli tisztségeiből. Két hónappal később már Macron kormányában volt.

Fotó: Facebook

Ezek is érdekelhetnek

További híreink