Megkezdődött az adóhivatali strandrazzia

Hírek figyelo.hu

Az ország felére kiterjedő strandrazziába kezdett az adóhivatal július végén. A Balaton környékén általános hatósági jelenlétre lehet számítani, de felbukkanhatnak a revizorok Tisza- és Duna-parti településeken, ahogy a városi fürdőkben, strandokon is. Nyugta mindenütt kell a lángos, a hűsítő ital és a hekk mellé – számolt be a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb, nyilvánosságra hozott ellenőrzési terve szerint

a szervezet revizorai a következő napokban, hetekben a fél országban strandrazziába fognak.

Már tart a NAV vizsgálata Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Tolna megyében, akárcsak a Balaton környékén, vagyis Somogyban, Veszprémben és Zalában. A fővárosi strandok is felkerültek a hét ellenőrzési listájára. Csongrádban és Borsodban a következő hónap elején veszik sorra a fürdőhelyeket.

A strandrazziában a revizorok leginkább arra kíváncsiak, hogy a strandok, a fürdők területén működő vállalkozások

adnak-e nyugtát, számlát a vevőiknek, megfelelően használják-e az ­online pénztárgépet, szabályosan bejelentették-e az alkalmazottakat. Vizsgálhatják a kínált áruk eredetét és az, hogy helyesen vezetik-e nyilvántartásaikat a gazdasági szereplők.

A hatóság általában a strandok, a fürdők területén vagy az azok közvetlen környezetében működő vállalkozásokat ellenőrzi, a Balatonnál azonban más a helyzet, Zalában és Veszprémben ugyanis a tó környéki településekre is kiterjesztették a szervezett hatósági vizsgálódást. Tavaly egy hónap alatt csaknem háromezer ellenőrzést végeztek az adóhivatal emberei.

A ­NAV tavaly majdnem minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot, ki is szabtak megközelítőleg 115 millió forint mulasztási bírságot.

Volt, ahol a nyugtaadás maradt el, de lebukott olyan vállalkozó is, aki feketén foglalkoztatta az alkalmazottait. Kiugróan sok volt az online pénztárgépekkel és a készpénzkészlettel kapcsolatos szabálytalanság: tízből átlagosan hét esetben arra derült fény, hogy kevesebb vagy éppen több pénz van az árusoknál, mint amennyi a kasszába beütött tételek alapján lehetett volna – írja a Magyar Nemzet.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink