A Szigeten – amely Magyarország legnagyobb fesztiválrendezvénye – a bérletek 33 százalékkal drágultak egy év alatt. A napijegyek esetében, naptól függően 10–26 százalék közötti áremelkedést láthatunk 2022-höz képest.
„A hazai és a régiós fesztiválok esetében is igaz, hogy minél korábban vásárolunk egy eseményre jegyet vagy bérletet, annál jobb árat foghatunk ki” – szögezte le Nagy Fruzsina, a Plázs Siófok kommunikációs vezetője. A pandémia óta viszont úgy tapasztalja, bár több ezer forintot spórolhatnának egy early vagy super early bird jeggyel, az emberek jelentős része már nem tervez igazán előre, még akkor sem, ha a pénztárcája bánja. Sőt, ha egy szabadtéri helyszínen rendezendő koncertről van szó, ahol még az időjárás is bekavarhat, ott aztán tényleg az utolsó pillanatra hagyják a jegyvásárlást – kivéve a hazánkban ritkán fellépő sztárok esetében.
A Siófoki Nagystrand központja, a Plázs Siófok 9000 fő befogadására alkalmas koncerthelyszín, és akár öt kisszínpadjuk is működhet egyszerre. Az estéket általában egy nagykoncerttel indítják, majd 22-23 órától következik az after party, tehát két rendezvényt is kipörgetnek egymás után.
A Plázs munkatársai több felmérést is végeztek már a látogatóik között, és a visszajelzésekben szerepelt az is, hogy bár a régiós fesztiválok koncertjegyei lehetnek olcsóbbak, néhány helyszínen a bulizók elégedetlenek voltak például a mellékhelyiségek állapotával.
„Az étel-ital kínálat és a mosdók minősége a legfontosabb a vendégek számára – nyilván a fellépő személye mellett – folytatta Nagya Fruzsina. – Nálunk nagyon gyorsan elkelnek a VIP jegyek, ez azt jelenti, hogy egy elkülönített, balatoni panorámás teraszról, akár ülőjeggyel, egy asztal mellől élvezhetik a vendégek a koncertet. Itt külön bár és külön mosdók vehetők igénybe. Úgy tapasztaljuk, hogy a magyarok számára fontos az ilyen típusú kényelem, kifejezetten nagy az igény ezekre a tolongásmentes helyekre.”
Nagy Fruzsina szerint a szezon a nehezebb gazdasági helyzet ellenére jól fut. Csütörtöktől szerveznek eseményeket minden héten, a hétvégék csúcson üzemelnek. „A közönségünk tagjai jellemzően egy hétvégére vagy estére jönnek le a Balatonhoz, akkor viszont szívesen buliznak, költenek, elengedik magukat, nem spórolnak a kiadásokkal.”
A Plázs Siófoknál az árazást is komoly kutatás előzi meg minden évben, a Sound, a Sziget vagy a Strandfesztivál jegyeit veszik alapul. Az étel-ital áraikat pedig a balatoni vendéglátóhelyek és a budapesti klubok áraihoz mérten alakítják – úgy vélik, hogy a külföldi fesztiválokkal összehasonlítani felesleges, mert azokat nem a magyar pénztárcára szabják. Ahogy a Sziget főszervezője Kádár Tamás korábban a Világgazdaságnak elmondta, az áraikat ők is a budapesti belváros szórakozóhelyeihez igazítják. Ez azt jelenti, hogy a terveik szerint a vendégeiknek annyiba kerül egy éjszakát végigbulizni a Szigeten, mintha egy belvárosi klubbot választanának. A Sziget napijegy árait pedig úgy kalkulálják, hogy ne legyen magasabb egy budapesti arénás koncert áránál.
Nézzük a környező országok fesztiválkínálatát!
Hol?
Románia
Mi ez, és mennyiért?
Az erdélyi Electric Castle a Sziget Fesztivál méreteivel vetekszik, és mivel az eseményt júliusban rendezik, itt már csak a 2024-es árak elérhetőek. Jövőre a super early bird jegyek már el is keltek, de 5 napos bérletet 200 helyett 89 és 95 euróért még lehet venni.
Kikkel adják el az eseményt?
Például a The Chemical Brothers, Iggy Pop, George Ezra, a Pendulum, a Young Lean és a Nothing But Thieves lépett fel idén.
Hol?
Szlovákia
Mi ez, és mennyiért?
A Pohoda egy olyan nagy szabású esemény, ahol július első felében egy hatalmas pusztaság közepén a klasszikus (irodalom, tánc, színház) műfajok találkoznak a változatos zenei kínálattal, azaz az indie, a punk és az elektronikus előadókkal. A trencséni egykori szovjet katonai reptéren megrendezett fesztiválon 119 euróért lehetett idén három napos bérletet vásárolni, ez 2024-ben 129 euró lesz.
Kikkel adják el az eseményt?
A brit Wet Leg és a Hazey, illetve a svéd Viagra Boys érkezett húzónévként.
Hol?
Szerbia
Mi ez, és mennyiért?
Újvidéken, a Péterváradi erődben huszonhárom éve rendezik meg Európa egyik, ha nem a legolcsóbb mainstream zenei fesztiválját, jövőre július 11. és 14. között. Az EXIT déli szomszédainknál 1000 fellépővel és 40 színpaddal várja a látogatókat. 2024-re már most vehetünk négy napos bérletet 30.500 forintért, de ha öten összeállnak, akkor egy bérlet csak 24.500 forintba kerül.
Kikkel adják el az eseményt?
A The Prodigy, a Skrillex, a Camelphat, a Hot Since 82, Indira Paganotto és a Viagra Boys lépett fel.
Hol?
Horvátország
Mi ez, és mennyiért?
Az Ultra Records és az Ultra Music Festival közös, Miamiból induló fesztiválsorozatának európai állomása idén a horvát tengerpart, egészen pontosan Split és az Ultra Europe néven futó esemény volt, július elején. A Park Mladeži stadionban rendezett három napos fesztivál az elektronikus zene ünnepe, így leginkább a Balaton Sounddal tudjuk összehasonlítani. A három napos bérletek ára 199, 229, 369 és akár 389 euróig is felkúszhatott.
Kikkel adják el az eseményt?
Az Ultra az EDM szcéna legnagyobb produkcióit hozza Európába, a világ legjobb DJ-i lépnek fel, a színpadképnél pedig nem spórolnak a pirotechnikával – tűzijáték és füst minden mennyiségben várható.
Hol?
Ausztria
Mi ez, és mennyiért?
A Budapesttől autóval vagy vonattal három óra alatt elérhető St. Pölten városában rendezik meg minden augusztusban a Frequency Fesztivált. A három napos eseményre a legolcsóbb három napos bérlet 229 euró, ezek 95 százalékát a cikk írásának időpontjában már eladták.
Kikkel adják el az eseményt?
2023-ban színpadra lép itt a Sziget Fesztiválra is érkező Imagine Dragons, de a Kraftklub, Armin van Buuren, az Alligatoah, Brennan Heart, Lil Tjay, Tom Odell is.
Borítókép: MTI/Mónus Márton