Megkapták büntetésüket az ellenzéki botránykeltők

Hírek
Az Országgyűlés harminchat ellenzéki országgyűlési képviselő tiszteletdíját csökkentette a tavaly december 12-i plenáris ülésen történtekkel összefüggésben, ahol a munka törvénykönyvének módosítása miatt próbáltak botrányt kelteni. A büntetések összesen több mint 41 millió forintot tesznek ki.

Csökkentették, illetve megvonták a fizetését négy jobbikos, tizenkét MSZP-s, hét DK-s, hat LMP-s, öt párbeszédes és két független képviselőnek.

Teljes fizetésmegvonást azért kaptak MSZP-s, DK-s, párbeszédes és független képviselők, mert elállták az elnöki emelvényt, sípoltak, szirénáztak, táblákat tartottak fel.

A névsorban ott a teljes MTVA-s brigád: büntetést kapott többek között a „k*rva erős képeiről” híres Bangóné Borbély Ildikó, a liberális Bősz „kapcsold már ki” Anett, Kunhalmi Ágnes, az ajtónyitás nagyasszonya, a senki által meg nem választott Szél Bernadett, a botránypolitizáló Tordai Bence, a gyurcsányista Vadai Ágnes és a földön fetrengő Varju László is.

A legmagasabb összegű elvonás – több mint 1,7 millió forint – két frakcióvezetőt, Szabó Tímeát és az MSZP-elnök Tóth Bertalant sújtja.

A jobbikos képviselők közül a zsidóságát oly komolyan vevő Jakab Péterre szabták ki a legnagyobb büntetést. Az ellenzéki politikus azért nem kapja meg 1,2 millió forintos havi fizetését, mert elfoglalta az ülésteremben a miniszterelnök helyét, ott kezével letakarta a szavazógombokat, így Orbán Viktor nem tudott szavazni a szakképzési törvény módosításáról. A botrányairól hírhedt Jakab Péter ezt követően igyekezett a zárószavazást is megzavarni.

Az LMP-s képviselők fizetése is csökken ugyancsak egyharmaddal, mert az ülés kezdetén „a rabszolgamunka" elleni tiltakozásul papírcédulákat szórt le a karzatról a padsorok közé.

Reménykedjünk, hogy a büntetés elveszi a kedvüket az Országgyűlés munkájának és méltóságának megzavarástól, ha már szavazóik elfordulása nem késztette őket józan gondolkodásra.

 

Borítófotó: Ellenzéki képviselők tiltakoznak a munka törvénykönyvének módosításáról tartott szavazás közben az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 12-én. Az előterjesztést 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés. (MTI/Soós Lajos)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink