Megkapják a támogatást a kisbenzinkutak

Hírek MTI
Még ebben a hónapban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz az érintettek.

A kormány folytatja a kisbenzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el – mondta mai sajtótájékoztatóján az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Nobilis Márton hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.

A kormány az idén márciusban vezette be a kisbenzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak – emlékeztetett az államtitkár. Jelezte: a támogatás folytatásáról Egri Gábort, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnökét is tájékoztatta. A sajtótájékoztatón jelen volt Egri Gábor, aki a rendezvény végén köszönetet mondott a kormánynak, hogy „meghallották segélykiáltásaikat”. Egyúttal elmondta, hogy az FBSZ délután 15 órára közgyűlést hívott össze, hogy az államtitkárral folytatott megbeszéléseiket megvitassák, és kialakítsák álláspontjukat.

Fotó: MTI/AP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink