Warren Buffett újra varázsol

Hírek Dózsa György
A Berkshire Hathaway amerikai holdingtársaság 28,1 milliárd dolláros (8461 milliárd forint) profittal zárta az idei második negyedévet, ami felülmúlta az egy évvel korábbi 26,3 milliárd dollárt (7919 milliárd forint).

A világon az egyik legnagyobb, tőzsdén jegyzett vállalatának részvényarányos eredménye 18 ezer 488 dollár (5,5 millió forint) lett a tavalyi második negyedévi 16 ezer 314 dollár (4,9 millió forint) után.
A működési eredmény mintegy 21 százalékkal, 5,5 milliárd dollárról (1656 milliárd forint) 6,7 milliárd dollárra (2017 milliárd forint) emelkedett, részvényarányosan 3463 dollárról (1,04 millió forint) , 4424 dollárra (1,33 millió forint) nőtt. Elemzők kisebb, 3768 dolláros (1,13 millió forint) részvényarányos működési eredményre számítottak.

A cég bevétele 22 százalékkal, 69,1 milliárd dollárra (208 ezer milliárd forint) ugrott.

A Berkshire Hathaway folytatta részvényvisszavásárlási programját, erre a célra 6 milliárd dollárt (1806 milliárd forint)költött a második negyedévben, az első fél évben pedig 12,6 milliárd dollárt (3794 milliárd forint).

A BH nyereségnövekedése ugyanakkor elmarad az átlagos piaci bővüléstől, az S&P 500 részvényindex kosarába tartozó cégek átlagosan 93 százalékos profitnövekedésről számoltak be – az előző év második negyedévéhez képest.

A kisbefektetők általában szorosan követik a BH tevékenységét, van olyan befektetési alap, amelyik egy az egyben másolja Buffették porftólióját. Hasonlóképpen nagy figyelem kíséri a cég készpénz állományának alakulását. Ez abból a szempontból fontos, hogy vajon mit gondol a BH a piac lehetőségeiről. Ha nagy a cashflow, az két dologra utalhat: túlértékeltnek tartják a részvényeket és nem vásárolnak be, vagy épp ellenkezőlet, kedvező vételi lehetőségekre várnak és ezért spájzolnak készpénzből. A BH készpénz állománya a második negyedév végére csökkent valamelyest a korábbi rekord 105 milliárd dollárról, de historikus összehasonlításban még így is kiemelkedően magas.

A Berkshire Hathaway tavalyi adózott eredménye rekordszintre, 81,42 milliárd dollárra (24 ezer milliárd forint) emelkedett az egy évvel korábbi 4,021 milliárd dollárról (1210 milliárd forint). A holdingtársaság aktíváinak értéke a múlt év végén 817,729 milliárd dollár (246 ezer milliárd forint) volt az egy évvel korábbi 707,794 milliárd dollár (213 ezer milliárd forint) után.

A 90 éves főrészvényes, elnök-vezérigazgató Warren Buffett nevével fémjelzett társaságnak különféle területen működő, több mint 90 vállalatban van többségi vagy kisebbségi részesedése

a biztosítástól a szállításig, a közművektől az energiatermelésen át a feldolgozóiparig, a pénzügyi és más szolgáltatásoktól a kiskereskedelemig. Warren Buffett magánvagyona 96 milliárd dollár (29 ezer milliárd forint), ezzel a világ hatodik leggazdagabb embere a Forbes összeállítása szerint.

Hatalmasat kaszált az olajcég

(Borítókép: Egy részvényes és fia, mindketten Warren Buffett képével díszített öltönyben. Nebraska, 2019. május 4. (Johannes Eisele, Europress/AFP)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink