Megindulhat a fegyverkezés Nyugat-Európában

Hírek
Nyugat-Európában fel kell készülni arra, hogy a 70 éves békeidőszak végével az államok sokkal többet költenek majd fegyverkezésre és ez majd hiányozni fog a jóléti, szociális kiadásokból – mondta Kiszelly Zoltán politológus, a Figyelő munkatársa az M1 Ma Reggel adásában.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Brüsszelben szerdán kezdődik a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozója. A csúcsértekezlet középpontjában a tagországok védelmének és biztonságának fokozása, a katonai mozgékonyság növelése és a védelmi kiadások emelése áll.

Diplomáciai források szerint a találkozón nagy hangsúllyal szerepel a méltányos tehermegosztás kérdése, ugyanis az Egyesült Államok továbbra sem tartja elégségesnek az európai tagországok elkötelezettségét védelmi költségvetésük növelése mellett.

Kiszelly Zoltán az előzményekről elmondta, a NATO tagállamok a walesi NATO csúcson megfogadták, hogy 2024-re a GDP 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat.

Az elmúlt években alapvető változás történt az Egyesült Államok külpolitikai stratégiájában: Kínát, Németországot, Mexikót és Kanadát ellenfélnek tekinti. Németország jelenleg éves bruttó nemzeti össztermékéből 1,1 százalékot költ védelmi célokra, és ha ezt megduplázná akkor azzal megelőzné Oroszországot – mondta Kiszelly Zoltán.

Elmondta, a védelmi kiadások növelése mögötti amerikai nyomásgyakorlásban gazdasági érdekek is húzódnak. Az amerikai stratégia része lehet, hogy európai partnerei többet költsenek katonai kiadásokra és ezzel egyfajta fegyverkezési versenyt indítsanak el.


Fotó: Egy HVM rakéta-sorozatvető célzóberendezését állítja be egy katona London Blackheath negyedében, mielőtt a brithadsereg egyik egysége biztonsági gyakorlatot tart (MTI/EPA/Andy Rain)

Ellensúlyozni a hiányt

A német és francia hadiipar abban bízik, hogy a haderőfejlesztés révén megrendelésekhez jut, míg Donald Trump célja, hogy az EU-s NATO tagállamok amerikai fegyvereket vásárolnak, vagy az amerikai folyékons, cseppfolyós gázt (LNG) vásároljanak az Európai Unióval szembeni fennálló 150 milliárd eurós kereskedelmi hiányának ellensúlyozására. Az LNG gáz viszont 30-40 százalékkal drágább, mint a vezetéken érkező orosz, vagy a katari és azeri gáz.

Kifejtette: Nyugat-Európában fel kell készülni arra hogy az államok sokkal többet költenek majd fegyverkezésre és ez majd hiányozni fog a jóléti, szociális kiadásokból.

Svédországban visszaállították a sorkötelezettséget, Németországban is gondolkodnak a sorkötelezettség visszahozásán, mert nincs elég katona.  Ausztriában népszavazás döntött arról, hogy ne töröljék el,

Régi kérdések napirenden

A NATO és az EU közötti kapcsolatokat firtató kérdésre elmondta, hogy a 90-es évek ismétlődnek meg, amikor ugyanezek a viták zajlottak le. Az önálló az önálló európai haderő kérdése ugyanúgy napirenden van, mint a NATO és az EU közötti együttműködés biztosítása, hogy ne alakuljanak ki kettős struktúrák.

Az EU tagállamok között sincs egységes célkitűzés, mire használják a NATO európai haderőit. A skandinávok, a lengyelek és balti államok orosz fenyegetettség ellen, míg a Visegrádiak és az osztrákok a külső határok védelmére, a migráció visszaszorításra.

Üzenet a választóknak

Egyes szakértői vélemények szerint azzal, hogy Donald Trump összeköti a kereskedelmi vitákat, a büntetővámok kivetésével, a védelmi kiadások megemelésével, az amerikai elnök megzsarolja európai partnereit – hangzott el az adásban.

Kiszelly Zoltán elmondta, hogy Donald Trump rövid távú célja, hogy november hatodikán a választásokon a Republikánus párt megőrizze kongresszusi többségét, ennek része. A védővámok kivetésével Trump a hazai választóknak üzen – tette hozzá.

A politológus megismételte véleményét, hogy az amerikai elnök Németországot és Európát inkább gazdasági ellenfélnek tekinti. Amennyiben az európaiak többet költenek védelmi kiadásokra, azzal tehermentesíthetik Washingtont és Trump ebből tudja teljesíteni ígéreteit, amely számára politikailag kifizetődő.

Borítóftó: JAS-39 Gripen vadászrepülőgép a Carpathian Hawk 2017 brit-magyar katonai gyakorlat zárónapján a MH 59. Szetgyörgyi Dezső Repülőbázisán Kecskeméten 2017. augusztus 24-én. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink