Meghaladja a tízezer milliárd forintot a magyarországi befektetési alapok vagyona

Hírek H. É.
A befektetési alapokban kezelt vagyon összességében 2,6 százalékkal, 256 milliárd forinttal nőtt márciusban, a tőkeáramlások eredője plusz 197 milliárd forint volt, a hónap végén a Bamosz-tagok 10 057 milliárd forintot kezeltek, 2523 milliárd forinttal többet, minte egy éve – közölte hétfőn a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.

Zavartalanul folytatódott az első tavaszi hónapban is a vagyonbeáramlás a hazai befektetési alapokba, a kötvényalapok trónját semmi sem veszélyeztethette. A pénzpiaci alapokhoz mintegy 6,4 milliárd forintnyi tőke áramlott, összességében 3 százalékkal nőtt egy hónap alatt az itt felhalmozott vagyon értéke. A kötvényalapokba eközben 175 milliárd forint friss tőke érkezett márciusban, amely magasan kiemelkedik a kategóriák közül. Ennek döntő hányada, 167 milliárd forint a rövid futamidejű kötvényalapokban landolt – ismertette a VG.hu a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).összesítése alapján. A hozamok viszont csupán csekély részben járultak hozzá a vagyonnövekedéshez, de így is 6,9 százalékos volt a havi növekedés a legnépszerűbb befektetési kategóriában.

Ezzel szemben a vegyes alapokból 5 milliárdnyi tőke távozott, azonban ezt részben ellensúlyozta a hozamok kedvező alakulása, így összértéke 0,3 százalékkal emelkedett a múlt hónapban. A kiegyensúlyozott vegyes alapokba 6,5 milliárd forint befektetés érkezett, de a másik két alkategóriánál a tőkekiáramlás volt jellemző: az óvatos vegyes alapokból 5,9 milliárdnyi, míg a dinamikus alapokból 5,5 milliárdnyi tőke távozott. A részvényalapok is a vesztesek közé tartoztak, hiszen ezekből 2,5 milliárd forintot vontak ki a befektetők, ráadásul az árfolyammozgások sem alakultak kedvezően, így összességében a részvényalapok vagyona 1,6 százalékkal esett.

A biztonságos tőkevédett alapokat már nagyobb kedvvel választották a befektetők a nehéz időkben, úgyhogy 3 milliárd forint áramlott ide, a folyamatot egy új alap megjelenése is segítette. A kategóriában lévő befektetések nettó eszközértéke 5,8 százalékkal nőtt, ám a nagy növekedést az alacsony bázis árnyalja. Az abszolút hozamú alapokból 5,2 milliárd forintos tőkekiáramlást regisztráltak. A negatív hozamok miatt a nettó eszközérték havi szinten 1,2 százalékkal, 1000 milliárd forint alá csökkent.

A származtatott alapokból márciusban 0,2 milliárd forintnyi vagyont vontak ki a befektetők. A kedvezőtlen hozamok miatt a kategória vagyona szintén csökkent, mégpedig 3,5 százalékkal. Az ingatlanalapokból kereken 2 milliárd forintnyi tőke távozott a hónap során. A hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték mégis 1,1 százalékkal nőtt a második legnagyobb kategóriánál – sorolta a Bamosz a főbb számokat.

Majd még két alapról közölt információkat a szövetség: Az árupiaci alapokból 1,2 milliárdnyi tőkét vontak ki a múlt hónapban. A kedvező hozamok ellenére a vagyon értéke 0,9 százalékkal esett februárhoz képest. Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban tőkebeáramlás volt tapasztalható 28,6 milliárdos értékben, a vagyon pedig 3,2 százalékkal nőtt a hónap során.

A Bamosz 25 tagja összesen 12,9 ezermilliárd forint vagyont kezel, ezen belül mintegy tízezer milliárd forintot befektetési alapokban.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink