Megfeleződött a vendéglátás forgalma

Hírek Figyelo.hu

A járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására 48,6 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek forgalmának volumene – olvasható a Világgazdaság keddi cikkében.. Novemberben 45,4 százalékkal, a KSH előzetes adatai szerint decemberben is hasonló mértékben, 45,3 százalékkal csökkent a pénztárgépek alapján a vállalkozások árbevétele.

A vendéglátóhelyek forgalmának visszaesése jóval mérsékeltebb a tavaszihoz képest,

miután több vendéglátóhely tudott most átállni teljesen a házhoz szállításra, másrészt a munkahelyi és iskolai étkeztetés jóval kisebb mértékben csökkent, mert az első nyolc évfolyamon maradt a tantermi oktatás. Nem vár érdemi változást az első negyedévben a járványhelyzet miatt a Takarékbank vezető elemzője, Suppan Gergely.

Csak az oltás előrehaladásával, a veszélyeztetett csoportok átoltottságával lassan és fokozatosan lehet enyhíteni a korlátozásokon, ami a tavaszi hónapoktól számítunk, így a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma – tette hozzá a szakértő.

Teljes nyitás azonban csak és kizárólag a társadalom kritikus szintű, legalább 60 százalékos átoltottsága esetén lehetséges, így
remélhetőleg a nyári hónapokban már érdemi fellendülésre lehet számítani.

Amennyiben az átoltottságot nemzetközi szinten is sikerül elérni, a nemzetközi turizmus is gyorsan magára találhat, tekintve az óriási kielégítetlen igényeket, így az további lendületet adhat a vendéglátásnak is. A vendéglátás, valamint a turizmus újraindítása azonban a kritikus szintű átoltottság előtt is lehetséges, amennyiben alkalmazzák a tervezett oltásigazolásokat, amellyel a beoltottak már igénybe vehetnék a vendéglátási szolgáltatásokat – közölte a pénzintézeti szakértő a gazdasági lappal.

(Borítókép: Védőmaszkot viselő alkalmazott egy koronavírushoz hasonlító süteményt szolgál fel egy prágai cukrászdában 2020. december 3-án. Csehországban ettől a naptól kezdve újra kinyithattak a koronavírus-járvány miatt október 14. óta zárva tartó éttermek és kávézók. (MTI/EPA/Martin Divisek)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink