Megerősített GDP-szám: az ING szerint zsugorodunk

Hírek Szajlai Csaba
A megerősített GDP-számmal Magyarország belépett a technikai recesszió előszobájába, mivel várakozásunk szerint a negyedik negyedévben tovább zsugorodik majd a GDP a harmadik negyedévhez képest is – mondta a Figyelőnek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

A várakozásoknak megfelelően a KSH nem változtatott a harmadik negyedéves GDP adaton, vagyis bár éves alapon 4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene, negyedéves bázison már 0,4 százalékos visszaesést regisztrált a hazai gazdaság. Véleményünk szerint ezzel Magyarország belépett a technikai recesszió előszobájába, mivel várakozásunk szerint a negyedik negyedévben tovább zsugorodik majd a GDP a harmadik negyedévhez képest is – hangsúlyozta a közgazdász.

Virovácz Péter hozzátette: az első adatközlés során az adat a piaci konszenzushoz képest negatív meglepetést okozott. A mai adatok részleteit látva már egyértelmű ennek a forrása, illetve önmagáról a gazdasági teljesítmény visszaeséséről is sokat elárul. A második negyedéves zuhanást követően, amikor is negyedéves bázison 33 százalékkal esett vissza a mezőgazdaság teljesítménye, a harmadik negyedévben is zsugorodott a mezőgazdaság. Habár ez csupán újabb 5 százalékos visszaesést hozott, éves bázison tovább romlott az ágazat teljesítménye és még inkább visszafogta az éves bázisú GDP-növekedést. Szintén negatív meglepetés, hogy a szolgáltatószektor teljesítménye a Covid-sokk óta először csökkent negyedéves bázison. A 0,7 százalékos negyedév/negyedév visszaesés jól jelzi, hogy az infláció erősödése és a szolgáltatókat ért költségsokkok együttese már a harmadik negyedévben elkezdte visszavetni a keresletet. A neheze pedig még csak most jön. Az építőipar negyedéves bázisú stagnálása is némi meglepetést hozott, miközben az ipar hozta a várt jó teljesítményt.

Felhasználási oldalon visszaigazolódik a fentebb említett kép. A háztartások tényleges fogyasztása negyedéves bázison 0,1 százalékkal zsugorodott. A két Covid-lezárással terhelt mélypontot leszámítva legutóbb ilyenre – vagyis a fogyasztás visszaesésére – 2012-2013 egyes negyedéveiben került sor. Az igazi negatív reálbér sokk pedig még csak a negyedik negyedévben üthette meg a fogyasztást. A beruházási teljesítmény is gyengült és bár negyedéves alapon még bővülés látható, azért a 0,6 százalékos növekmény azt jelzi, hogy itt is kezd elfogyni a lendület, köszönhetően a bizonytalan jövőnek, az emelkedő kamatkörnyezetnek és a támogatott hitellehetőségek szűkülésének. Nem meglepő módon így a gazdaság negyedéves bázisú zsugorodását és a növekedés éves bázisú lassulását a belföldi felhasználás botladozása indokolja. Az ipar jó teljesítménye a nettó exportot komolyan segítette. Ennek fényében a 4 százalékos év/év növekedésből 2,5 százalékpontot a nettó export magyaráz, míg 1,5 százalékpont érkezett a belső tételekből. A Covid-kilábalás előtt hasonlóra – vagyis, hogy a nettó export hajtotta a növekedést – legutóbb 2015-2016 környékén volt példa, amikor a gazdaság éppen egy rövid recessziós perióduson ment keresztül – emlékeztetett rá a szakértő.

Végezetül az ING Bank vezető elemzője azt mondta: a részletes adatok tehát megerősítették azon képünket, hogy már elkezdődtek azok a belső folyamatok, amelyek a negyedik negyedévben egy technikai recesszióban öltenek testet. Ugyanakkor a jó első fél év és a technikai recesszió fémjelezte második fél év együttese is még egy közel 5 százalékos átlagos GDP-növekedést hoz 2022 egészében. Ami 2023-t illeti, a kép már jóval borúsabb. Az idei rossz zárás negatív áthúzódó hatást jelent a jövő évre nézve, és várhatóan még az első negyedévben is folytatódhat a GDP zsugorodása. Ezek alapján 2023 egészében stagnálás közeli (talán minimális, 0,1 százalékos növekedést elérő) gazdasági teljesítménnyel számolunk.

Fotó: Puzzlepix/Shutterstock

 

 

 

További híreink