A pénteki egyeztetésen a szakszervezetek megerősítették, hogy a sztrájktárgyalások lezárultak, a sztrájkkövetelések tekintetében a felek megállapodtak. A sztrájkbizottságok működésüket befejezték. Sikerült ugyanis közösen megoldást találni a feleknek a munkavállalókat érő terhelés kiegyensúlyozottabb elosztására, a bérek emelésére és a hatékonyabb toborzási stratégia kialakítására. A terv tartalmazza a bérnövekedéssel, valamint a munkaerővel és a toborzással kapcsolatos feladatokat is.
A Tesco 2017. szeptember elsejétől – visszamenőleg – a havi bérminimumot bruttó 179 ezer forintra emeli. Ettől az időponttól kezdve minden teljes munkaidős, áruházi, valamint raktári munkatárs fizetése legalább bruttó 191 ezer forint (bruttó munkabér + cafetéria) lesz; ez kiegészülhet pótlékokkal és egyéb bérkiegészítéssel. Például egy budapesti zöldség árufeltöltő bére jellemzően több mint bruttó 220 ezer forint.
A Tesco és a szakszervezetek áttekintették a munkatársak leterheltségével összefüggő kérdéseket is. Megállapodás született arról, hogy a vállalat egészét tekintve mely területeken kerül sor több száz fő felvételére, illetve melyek azok a területek, ahol hatékonyabb munkaszervezéssel jelentősen csökkenthető a munkavállalók terhelése. A Tesco mindezzel párhuzamosan extra összeggel növeli a toborzásra szánt marketing büdzsét, hogy a korábbinál hatékonyabb kommunikációs csatornákat tudjon használni. A felek megállapodtak egy olyan keretrendszer közös kidolgozásában is, amely lehetővé teszi a korábbinál hatékonyabb, kölcsönösen előnyös együttműködést.
A Tesco a most bejelentett, idei negyedik béremeléssel együtt, az elmúlt 2 évben már közel 9 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. Mindemellett pedig az áruházlánc az idei év első félévében több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 „kolléga” OKJ képzésébe, lehetőséget teremtve számukra a fejlődésre. A tavaszi szemeszterben a vállalat több mint 300 diák és 742 felnőtt számára biztosított szakmai képzést.
„Hosszú utat tettünk meg idáig, hiszen az április óta tartó tárgyalássorozat kezdetekor a vállalat nem akart elmozdulni a 161 ezer forintos szakmai bérminimumról. Ehhez mérten kell tekintenünk erre a mostani eredményre. Arra különösen büszkék lehetünk, hogy egy olyan világban, ahol mindenki csökkenteni igyekszik a működési költségeit, sikerült meggyőznünk a Tesco vezetését a létszámnövelés szükségességéről. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a folyamat során végig őszinte kommunikációt folytatott a munkavállalókkal. Csak olyan ígéreteket tettünk, amit teljesíthetőnek éreztünk, ezért a megállapodás aláírása után is emelt fővel nézhetünk az emberek szemébe. A mai nap után azzal a tudattal álltunk fel a tárgyalóasztaltól, hogy a konstruktív egyeztetésnek ebben a formában igenis van értelme. Hiszünk benne, hogy ugyanezt elmondhatjuk majd a jövő évre vonatkozó bértárgyalások lezárása után is” – közölte Karsai Zoltán, a KASZ Tesco alapszervezet vezetője.
„A munkavállalók egész éves őszinte állhatatos kiállása és egymásért érzett szolidaritása meghozta azt az eredményt, hogy a vállalat végül harmadik alkalommal is megváltoztatta az idei béremelésre vonatkozó szándékait. Ennek eredményeképpen a kereskedelemben korábban nem tapasztalt mértékű béremelés valósult meg. Köszönjük a munkavállalók kitartó és pozitív hozzáállását” – mondta a megállapodás után Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke.
Borítófotó: Balogh Zoltán/MTI