Még se advent, se karácsony sincs, de vásár már van

Hírek
Fő az elővigyázatosság: másfél hónap van még karácsonyig, az advent is csak december 3-án kezdődik, de sebaj, ma megnyílt a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.  

Az biztos, hogy idén senki nem marad karácsonyi ajándék nélkül! Már október végén, november elején megjelent egy-két csokimikulás a boltokban (lehet, hogy a tavalyról megmaradottakat tették ki a polcokra?), és november 10-én meg kellett nyitnia a karácsonyi vásárnak is, ami adventi is egyben.

Advent, a karácsonyra való készülődés időszaka ugyebár három hét, így legalább a vásárral lehet készülődni adventre is, utána meg három hétig a karácsonyra is.  Fő az alapos, hat hetes bemelegítés!

Nem, a vásár mostani megnyitásának ténye egyáltalán nem azt jelenti, hogy elüzletiesedett a karácsony, nem azt, hogy már most minden csecsebecsét a nyakunkba akarnak varrni. Ez is csak azért van, mert a szeretet – és a pénztárca? – egybeköt minket.   

Van egy ötletem. Mi lenne, ha karácsony után be sem a zárna a vásár? Hiszen akkor már alig lesz egy év a következő karácsonyig, fő az elővigyázatosság. Senki ne maradjon le a 2018-as ajándékvásárlásról sem!

Borítókép: MTI/Mónus Márton

Ezek is érdekelhetnek

További híreink