Még mindig sok készpénzt tartanak otthon a magyarok

Hírek Barát Mihály
A magyar lakosság fele gondolja úgy, hogy nem biztonságos otthon készpénzt tartani, mégis növekszik azok aránya, akik ezt teszik. A Groupama Biztosító megbízásából készült országos kutatásból az is kiderült, hogy az otthon tartott készpénz infláció miatti elértéktelenedése szintén komoly aggodalmakat okoz.

A 18-65 éves lakosság közel harmada tart otthon nagyobb összegű készpénzt, sokan – elsősorban a fiatalok – pedig kifejezetten a közelmúltban kezdtek el készpénzt félretenni – derül ki a Groupama Biztosító megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A válaszadók 43 százaléka úgy látja, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben érdemes több készpénzt tartani otthon.

Arra a kérdésre, hogy a pénzügyeikkel kapcsolatban mit tartanak a legfontosabbnak, egyértelműen a biztonság került az első helyre, a válaszadók fele jelölte meg ezt a szempontot első helyen. Ugyancsak kiemelkedő a szerepe a likviditásnak: a hozzáférhetőséget a válaszadók valamivel több mint egyharmada tartja elsődlegesnek, és csak ez után következik a magas hozam elvárása 15 százalékkal.

Érdekes ellentmondás tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy az otthontartott pénzt biztonságos megoldásnak tartjuk-e: miközben megnőtt az otthon készpénzt tartók aránya, a válaszadók fele nem tartja biztonságosnak az otthoni készpénz tartását, még az ebben a formában megtakarítók 35 százaléka is úgy nyilatkozott, hogy aggódik a pénze biztonsága miatt. Az otthon tartott készpénzzel kapcsolatos félelmek közül egyértelműen az infláció okozta elértéktelenedés jelenti a legnagyobb gondot. Az összes megkérdezett kétharmada, az otthonukban nagyobb összeget őrizgetők háromnegyede tart attól, hogy a pénze veszít az értékéből. A félelmek nem alaptalanok, hiszen az otthon tartott készpénz esetében gyakorlatilag esély sincs arra, hogy a hozam kompenzálja valamilyen mértékben a jelenlegi magas inflációt.

„A készpénzt otthon tartók legfőbb érve az, hogy így gyorsan hozzáférnek a pénzükhöz, ha szükségük lenne rá, pedig ma már elérhetőek olyan megtakarítási konstrukciók, amelyek egyszerre biztonságosak, likvidek, mégis a jelenleg elérhető bankbetéti kamatoknál magasabb hozamot tudnak nyújtani” – hangsúlyozta Füzes Edit, a Groupama Biztosító személybiztosítási termékmenedzsment vezetője. Hozzátette, hogy most, a nyári hónapokban, amikor sokan hosszabb időre üresen hagyják otthonukat, még fontosabb, hogy biztonságos helyen tartsák pénzüket – lehetőleg olyan konstrukcióban, mely akár az infláció hatását is tompítja.

Fotó: Getty Images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink