Még mindig cuki a Jobbik?

Hírek
Kíváncsian várjuk azt a pillanatot, amikor az egykori SZDSZ alapítói elhatárolódnak a választójogi cenzusban gondolkodó, de szerintük már a baloldallal való együttműködésre érett Jobbiktól. És jó lenne egy Török Gábor-gyorselemzés is az ügyben, csak hogy tudjuk, ez is része-e a néppártosodásnak.  

Aki nem végezte el a nyolc általánost, ne szavazhasson a választásokon – így foglalható össze a Jobbik minap újra bejelentett, de valójában már régi javaslata. A demokratikus alapjogokat egyértelműen sértő, a demokratikus rendszerektől teljesen idegen javaslatot a Jobbik “kedves, női arca”, Dúró Dóra jelentette be. Ezzel is bizonyította, hogy a mosolygós álarc mögül a párt azért még felvillant valamit a régi énjéből.

A felvetés egyértelműen az ellen a cigányság ellen született, akik között a tapasztalatok szerint sokkal nagyobb számban fordulhatnak elő az általános iskolát be nem fejező szavazók. De ne legyen kétségünk, sok magyart is megfosztana szavazati jogától a magát még mindig nemzeti pártként aposztrofáló Jobbik.

Furcsa mód viszont az egykori SZDSZ alapítói – Heller Ágnes, Kőszeg Ferenc és Haraszti Miklós -, akik nemrég a Jobbikkal való baloldali összeborulásról álmodoztak, most nem nyitogatják esernyőiket a barna veszély miatt. Eltelt már néhány nap Dúró Dóra bejelentése óta, de az emberi jogokra oly érzékeny Heller, Kőszeg és Haraszti nem taposta egymás sarkát a tévéstúdiókban, hogy elítéljék a Jobbik ötletét. És nem járta körbe a balliberális értelmiséget és sajtójukat egyetlen elhatárolódásra felszólító aláírási ív sem, sőt a demokratikus alapjogokért más esetben annyira aggódó “civilek” sem hirdettek tüntetést a Jobbik ellen a Kossuth térre. Pedig 2012-ben még tízezer ember gyűlt össze ugyanitt a balliberálisok felhívására, hogy Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő parlamenti felszólalása ellen tiltakozzon. A jó jobbikos akkor egy, a mostanihoz hasonszőrű javaslattal élt: azt javasolta, listázni kellene, hány olyan zsidó származású kormánytag ül a parlamentben, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A balliberális értelmiségi kör politizálása valójában ezért a hozzáállás miatt undorít sokakat: az Orbán-gyűlöletük következtében a hatalomért ugyanis még a korábban nácinak minősített, azóta látszólag átvedlőben lévő párttal is összefognának. Azzal a szervezettel, amelyet Török Gábor politológus – aki egykor maga is az SZDSZ-nek dolgozott – már nyíltan támogat és kiáll mellettük minden fórumon.

Tőle is várnánk azért egy gyorselemzést a jobbikos választási cenzus bevezetéséről. Csak hogy tudjuk, a választási cenzussal is jó irányba halad-e a néppártosodás politikája.     

MTI Fotó: Kovács Attila

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink