Meg kell tartani a tudós diákokat

Hírek
Tombol a nyári szünet, a diákok egy része a plafont vagy okostelefonját bámulja naphosszat, sokan dolgoznak is, hogy megvehessék az újabb okostelefont, meg a fesztiválbelépőket. Meg itt élnek közöttünk azok a srácok és lányok, akik ilyenkor matematika és fizika diákolimpián mutatják meg, mit tudnak.

A múlt héten ismét ragyogó eredményeket értek el magyar gimnazisták. A Rio de Janeiroban megrendezett Nemzetközi Matematikai Diákolimpián egyéniben több arany- és ezüsérmet szereztek, csapatban 22. helyen végeztek 111 országból. Az első tízbe csak ázsiai csapatok és az USA került be, Dél-Korea nyert Kína előtt.  

Ugyanebben az időben az indonéziai Yogyakartában megrendezett 48. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián is kimagasló eredményeket produkáltak a magyarok, számos éremmel jöttek haza. Valamivel korábban négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián, csapatban legjobb európaiként végeztek a 10. helyen.

Nagyszerű eredmények ezek, persze – szokás szerint – fanyalgó hangok is kísérik, hogy ez elitoktatás, néhány zseniális gyerek és kitűnő tanáraik munkája. Így igaz, ez a legtehetségesebbek sportja, a szűk elité. Egészen biztosan nincsen hatással az eredményük egy borsodi falu iskolájára, de nem is érdemes ilyen álságos és demagóg kontextusba szőni ezt a sikert. Nem szabad elvitatni, hogy a hazai rendszer nagy amplítúdókat mutat, de az nagyon lényeges, hogy képes kitermelni extra tehetségeket is.

Amit látni lehet ebből, az továbbra is az, hogy a kimagasló teljesítmények Ázsiában születnek, ne legyenek kétségeink, az amerikai csapatban is ázsiai származású fiatalok hozzák az eredményt. Elég egyértelmű magyarázata van, hogy a világraszóló eredmények miért ezekben a tekintélyelvű társadalmakban születnek: az ott élő emberek értik, hogy kemény munkával és tanulással jutnak többre. Senkinek sem kell ezt magyarázni.      

Lehet azt mondani a mi európai, demokrata szellemiségünkkel, hogy de akkor sem szeretném, ha a gyerekem egy kínai típusú oktatásban részesülne. Nyilván nem is kell a mi gyerekeinket így oktatni, olybá tűnik, a magyar módszerek is elég eredményesek ezeken a tudásalapú megmérettetésen.

A kompetenciaméréseken nem szerepelünk olyan jól, nagy kérdés, hogyan lehet ez a kétfajta szemléletet úgy összeérlelni, hogy a tudásalapú sikerek se maradjanak el, de az életszagú helyzetekben is jól teljesítsenek a diákok.

Persze az is kérdés, hogy az élethez szükséges kompetenciákat mennyiben kellene a családnak átadnia, és mennyire az oktatásnak, erről nem látunk tanulmányokat. Nem hiszem, hogy kizárólag a tanárokra kellene testálni ezt a feladatot, már csak azért sem, mert értékek artikulációjáról is szó van ez esetben. Nekem, szülőnek pedig egyáltalán nem mindegy, mire akarják érzékenyíteni a gyerekemet. Jobban szeretem, ha megtanítják neki korrekten a bennfoglalást meg a szorzótáblát, az árnyalt gondolkodás és problémamegoldás területén szívesen kiveszem a részem magam is. Ezek persze afféle fehér, középosztálybeli igények, de akkor sem szeretnék erről lemondani, ha másoknak ez nem fontos, nincs erről tudásuk.

Az ázsiai fiatalok kőkemény munkával tarolnak minden tudásalapú versenyen, az Y generációról szóló nyugati és európai tanulmányok sok mindent mutatnak a fiatalokról, azt az egyet nem, hogy kemény munkával akarnak boldogulni. Pontosabban jóval kevesebben. Ehelyett – azt mondják a szakértők -, a fiatalok nem értik, hogy a munka világában be kell járni egy utat, tetszik, nem tetszik, a szamárlétrát, de ők ezt unják. Errefelé mindenki kreatív szakmákról álmodik, vezető akar lenni pályakezdőként egy reklámügynökségnél, arrafelé nagyon fontosak a természettudományos és mérnöki területek.

Vannak tehát jelenségek, amelyekre oda lehet figyelni. Az egészen biztos, hogy aki a tudásalapú oktatást elveti, az rossz ösvényt választ. Tanulnunk kell az ázsiai példákból is, nem biztos, hogy csak a finn oktatásért szabad rajongani, a következtetés elég egyértelmű: marad a saját út. Tud ez működni, az élet ezt egész szépen igazolja.

Ezekért a sikeres gimnazistákért kapkodni fognak a világ nagy egyetemei, ne legyenek kétségeink. Nem baj, ha elmennek a legjobb képzésért, de mindent meg kell tenni, hogy hazatérjenek, és minden támogatást meg kell kapniuk, hogy a hazai tudományt erősítsék. Ez lehetne a tehetséggondozás saját útja.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink