Még csak most következnek a létszámleépítések

Hírek figyelo.hu
Az elmúlt hónapban is a vendéglátásban dolgozók regisztráltak legtöbben a B Terv társadalmi kezdeményezés álláskereső oldalán, a jelentkezők negyede ebből a szegmensből jött

– mondta a Világgazdaságnak Barathi Tamás, a B Terv nagykövete. A vendéglátósok továbbra is magas száma a szakember szerint arra vezethető vissza, hogy eddig sok vállalkozás csökkentett munkaidőben próbálta megtartani a munkavállalóit, emellett sok, külföldön a szakmában dolgozó is hazatért és megjelent a keresők között. Sok olyan munkavállaló is lehet, akik a megélhetésük érdekében korábban azonnal elfogadtak valamilyen munkát, amikor a korábbi helyük megszűnt, ám egy részük most újra visszakerült a piacra.

A frissen regisztrálók 17 százalékát a kereskedelmi dolgozók teszik ki, ebben az ágazatban most is nagy a fluktuáció. Az, hogy a logisztikai és raktáros szakemberek között is magasabb lett az álláskeresők száma, annak tudható be, hogy sok kis- és középvállalkozás tönkrement. Ez azokra a buszos cégekre is vonatkozik, amelyek a gyárakhoz vitték a munkaerőt, a legtöbb gyár azonban hetekre leállt, s a járatok támogatását is leállította egy másik részük. Szintén magas a taxisok és a sofőrök aránya az álláskeresők között, de a szellemi munkaerő is egyre nagyobb hányadot képvisel.

A portálon álláskeresők 73 százaléka idénymunkát is vállalna. A nyitott pozíciók 15 százaléka gyári munka, a legtöbb embert a kereskedelem és a mezőgazdaság keresi, de a honvédség toborzóirodái is több száz jelentkezést fogadtak.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

(Borítókép: Szeged – 2020.05.04. nyitnak a teraszok éttermek, cukrászdák előtt a belvárosban is. Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)