Medián: a szavazók kétharmada szerint a Fidesz nyer

Hírek
Az októberben lezárult ellenzéki előválasztás óta a baloldali pártoknak elfogyott a lendülete, a Fidesz-KDNP a teljes népesség körében öt százalékkal vezet. A szavazók kétharmada szerint ismét a Fidesz nyeri a választásokat.  
A Medián szerint a szavazókorú népesség 63 százaléka, de még az ellenzéki szavazók 32 százaléka is úgy gondolja, 2022-ben is elmarad a kormányváltás. Az ellenzéki szavazók alig több mint fele (54 százalék) nyilatkozta azt, hogy a Márki-Zay vezette hatpárti összefogás nyer jövő tavasszal. Ugyanez az arány a Fidesz-szavazók esetében 91 százalék.
A Medián december 4. és 7. között 1000 fő telefonos megkérdezésével végzett kutatása alapján a teljes népességen belül 39 százalék voksolna a Fidesz-KDNP listájára,
a közös ellenzéki listára pedig 35 százalék. Októberben, az ellenzéki előválasztás idején a Medián szerint még fej-fej mellett állt a kormányoldal és az ellenzék. „A választani tudók” körében is 45-40-re vezet a Fidesz. A biztos szavazók kategóriájában viszont a Fidesz-KDNP listájára 44 százalék, az ellenzékre 45 százalék szavazna, a Kétfarkú Kutya Párt 6, míg a Mi Hazánk Mozgalom 5 százalékot ért el, tehát bejutnának a parlamentbe.
(Borítókép: Szavazás, önkormányzati választások. 2019.10.13. Gyula (Lehoczky Péter, Békés Megyei Hírlap)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink