MBH Bank: jelentős állomány-növekedés

Hírek vg.hu
Dinamikusan emelkedett az MBH Bank hitel- és betétállománya is az első negyedévben, miközben kismértékben csökkent a rosszhitel-állománya. Az MBH menedzsmentjének szigorú költséggazdálkodása dacára azonban a bevételek csökkenése miatt némileg romlott a költség-bevétel arány, ám így is rendkívül stabil a bank tőkehelyzete és likviditási pozíciója – közölte a Világgazdaság.

Az MBH Bank első negyedéves korrigált adózott eredménye éves bázison 12,6 százalékkal, 79,3 milliárd forintra csökkent, miközben a sajáttőke-arányos megtérülés (korrigált ROAE) elérte a 30,4 százalékot, amit elsősorban a magas nettó kamateredmény vezérelt – közölte a bank csütörtökön, negyedéves gyorsjelentése közzétételekor. A korrekciók 30,2 milliárd forintos pozitív összeget tettek ki, amely főként az extraprofitadóhoz és a bankadóhoz kapcsolódott.

Vegyes számokról jelentett az MBH Bank

A pénzintézet mérlegfőösszege a tárgyidőszak végére 12,8 százalékkal, 11 785 milliárd forintra emelkedett.

A kamatbevételek 7 százalékkal, 284,8 milliárd forintra csökkentek, míg a kamatráfordítások levonását követően kimutatott nettó kamateredmény 7,6 százalékkal, 138,7 milliárd forintra esett.

Ezzel egyidejűleg azonban a nettó jutalékeredmény csaknem 10 százalékkal, 23 milliárd forintra nőtt.

A bank bruttó hitelállománya 14,5 százalékkal, 5,6 milliárd forintra emelkedett, a növekedésen belül a lakossági szegmens teljesítménye volt meghatározó. Mivel pedig a betétállomány a tárgyidőszak végére 18,2 százalékkal, 7589 milliárd forintra nőtt, a hitel-betét mutató 74,4 százalék volt, 2,4 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.

Megfogták a költségeket a banknál

Eközben a bankcsoport működési költségei éves összevetésben 1,9 százalékkal, 61,6 milliárd forintra híztak, ezért a minimálisan csökkenő bevételek hatására a költség-bevételi arány 37,8 százalékra emelkedett.

A költségeken belül az MBH csoport személyi kiadásai – messze a bérinfláció alatti szinten – csupán 0,4 százalékkal, 30,5 milliárd forintra duzzadtak, míg a dologi ráfordítások a szigorú költségkontroll következtében 2 százalékkal, 22,6 milliárd forintra csökkentek.

A kockázati költség – értékvesztés, céltartalék – 8,7 milliárd forintot tett ki, a bank 18,9 százalékos tőkemegfelelési mutatója és 17,3 százalékos CET1-rátája jelentősen meghaladja a szabályozói elvárást. A portfólió minősége nem indokolta az értékvesztés fedezettségének növelését a nem moratóriumos hitelállományon.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Ezek is érdekelhetnek

További híreink