Mazsihiszes számmisztika

Hírek

A Figyelő lerántotta a leplet a zsidó szervezet kényes ügyeiről: több mint 3,2 milliárdos állami támogatást kaptak, amelyből egész eddig csak 1,2 milliárddal sikerült elszámolniuk. Ezeket az összegeket a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítására és az Együttélés Házának kialakítására kapta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

 Az Emmivel kötött szerződés szerint a munkálatok első ütemét 2016. december 31-éig volt ideje befejezni a szervezetnek, ám a kontraktus szerint ezt már fél évvel korábban, július 31-éig meg kellett volna tenniük. 

Ám nem csak a számokban, hanem a szavakban is több furcsaságot is fel lehet fedezni: míg Heisler András, a szövetség elnöke többször azt nyilatkozta, hogy az Együttélés Háza a zsidó-keresztény együttélést kívánja bemutatni, addig Kiss Henrietta, frissen kinevezett projektfelelős és alelnök szerint a Gyöngyösről átvett ötlet nem a két vallás együttéléséről fog szólni. 

A teljes cikket a Figyelő november 29-én megjelent számában olvashatják.

Borírótkép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink