Másfél éven belül tőzsdén lehet a BÉT

Hírek figyelo.hu
Patai Mihály szerint közös érdek a részvényesek harmonikus együttműködése.

„Nagyon komoly az az elhatározás, hogy a tőzsdét tőzsdére vigyük. Hozzávetőleg másfél esztendőre lesz ehhez szükségünk”

– jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, aki szerint 2020 végére, 2021 elejére már rendelkezni fognak egy menetrenddel, amely útmutatásul szolgál a tőzsdei bevezetéshez. Elmondta: mint a főrészvényes Magyar Nemzeti Bank képviselőjét megkeresték a kisrészvényesek, mert a sok tőzsdei kezdeményezés szerintük az „osztalékukra megy”.

„Megnyugtattam a képviseletüket, hiszen nekik is az az érdekük, hogy a tőkepiac fejlődjön, új helyzetbe kerüljön. Azt gondolom, hogy a következő évtől kezdve már üzemgazdaságossági szempontból is nyereséges tőzsdei működést tudunk majd felmutatni. Az az érdekünk, hogy harmónia legyen a főrészvényesek és a kisrészvényesek között” – hangsúlyozta. Patai Mihály a jegybank alelnökeként az interjúban úgy vélekedett:

maradhat a laza monetáris politika,

„mivel az infláció tekintetében a tűrési sávon belül vagyunk, s a nagy központi bankok is fenntartják az olcsó pénz politikáját”.

A bankszövetség volt vezetőjeként pedig úgy tartja Patai Mihály, hogy tőkeerős, likvid és szabályozott a magyarországi bankszektor, és évek óta nyereséges. Szerinte a bankszektor legnagyobb kihívása a fintech cégek előretörése és a digitalizáció lesz, ami szükség szerint a költségek csökkentésével fog együtt járni. Arról pedig szó sincs, hogy túlfűtöttség kezdene úrrá lenni a szektoron a hitelezés felfutása miatt. A hitelpenetráció a bruttó hazai termék (GDP) 30 százalékát sem éri el, amely elég alacsony, emellett pedig a bankrendszer szabályozottsága és tőkehelyzete sokkal egészségesebb, mint tíz-tizenkét évvel ezelőtt.

 

Borítókép: Móricz-Sabján Simon

Ezek is érdekelhetnek

További híreink