Más szakemberekre és hatékonyabb cégekre lesz szüksége az építőiparnak

Hírek
Két és fél ezer új lakóingatlant kulcsrakészen meg lehet építeni annyi pénzből, amennyi a határidőre ki nem fizetett számlák értéke most az építőiparban. A tetemes lánctartozás mellett az ágazat a megrendeléshiánnyal és a hatékonyság javításával küzd.

Erős az életösztönük az építési vállalkozóknak, amire szükség van, mert 35-45 százalékkal kevesebb megrendelés mellett a túlélés az elsődleges cél. Emellett elsősorban a hatékonyság javításáról kell szólnia az új évnek, különben a 2025-től várt felpörgést kapacitáshiány fékezheti

– nyilatkozta a Világgazdaságnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke.

Körültekintően kell szerződni
Ilyen helyzetben össze kell foglalni, hogy mire figyeljenek oda kiemelten a cégek, amit békeidőben hajlamosak vagyunk felületesen kezelni. A szakmai szövetség már ki is adott egy ajánlást a szerződéskötésekhez, rámutatva a hangsúlyos részletekre.

Most felértékelődik a műszaki, fizetési garancia, a pénzügyi ütemezés, a visszatartások kérdése, és az előre nem látható folyamatok szerződésbe való beépítése is szükséges lépés. Emiatt körültekintőbben kell szerződni, oda kell figyelni a műszaki és pénzügyi tartalom összhangjára.

A parlament elfogadta az építészeti törvényt és az állami beruházásokról szóló kerettörvényt. Ezekkel együtt bejött a mindennapokba a kötelező felelősségbiztosítás és a műszaki egyenértékűség kérdése, a két új törvényt az ÉVOSZ a szerződéskötési ajánlásánál már figyelembe vette.

Új korszak kezdődik
Az új korszakot a szűkülő piaci körülmények alapozzák meg, ezért lesz muszáj a hatékonyságot javítani. Teret nyer a digitalizáció, és egyre inkább az iparosított termékek tervezése és kivitelezése. Fel kell készülni, és elindulni a helyszíni szerelés irányába, a legmodernebb technológiák és termékek, új technológiák alkalmazására.

A cikk itt olvasható

Fotó: MTVA-Oláh Tibor

Ezek is érdekelhetnek

További híreink