Márki-Zayné megdöbbentő tanúvallomást tett az elhunyt csecsemő büntetőügyében

Hírek
Hódmezővásárhely polgármesterének felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia megdöbbentő dolgokról beszélt a bíróságon egy olyan elhunyt kisgyermek ügyében, aki az ő segítségével jött világra. Az otthonszüléseket vezető nő bevallása szerint nem adta be a kötelezően előírt K-vitamint a megszületett gyermeknek, aki alig egy hónappal később meg is halt.

A Pesti Srácok értesülései szerint L. Endre születését Márki-Zayné vezette le, a Te születésed nevű bábapraxis szülésznője azonban bevallottan nem ismeri a gyermekgyógyászati irányelveket, csecsemőtáplálási egészségügyi szabályokat, ráadásul a gyermek szülei oltásellenesek voltak.

A baba 2012 november végén jött világra, s 2013 elején halt meg, az orvosszakértők szerint azért, mert nem kapta meg a véralvadáshoz szükséges K-vitamint.

Az ügyben tanúként hallgatták meg Márki-Zay Péter feleségét, aki elmondta, hogy ő nem szokta beadni a K-vitamint, ahogy azt L. Endre esetében sem tette, továbbá azzal magyarázta mulasztását, hogy nem rendezett a K-vitamin beadásáról rendelkező szabályozás.

A szülésznő a tárgyaláson elmondta: rájuk az intézeten kívüli ellátás szabályai vonatkoznak, ám azt elismerte, hogy tud arról a 2010-ben bevezetett kormányrendeletről, hogy születés után K-vitamint kell adni a csecsemőknek. Ezt Márki-Zayné viszont csak akkor teszi meg, ha a szülők külön kérik és hoznak K-vitamint magukkal. A hódmezővásárhelyi polgármester feleségének amúgy is az a véleménye, hogy a vitamin vérrákot okozhat.

A nő hozzátette, hogy azt sem említette a gyermek háziorvosának, hogy a baba nem kapta meg a K-vitamint, amikor már L. Endre haldoklott.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink