Az Év Kilátója címet a Zsófia-kilátó nyerte el Miskolc-Lillafüreden, míg az Év Turistaháza a Fehérkőlápa Turistaház lett – adta hírül az MTI.
Révész Máriusz a két verseny győzteseinek emléktábla-avatóján elmondta, hogy 2010 óta több mint 100 kilátót építettek, és újítottak fel Magyarországon, amelyek egy-egy túra céljaként ösztönzik a kirándulókat az útvonalak bejárására.
A fejlesztések értéke azonban azon is múlik, hogy tudnak-e róluk – hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint ezért hasznos az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) Év kilátója és Év turistaháza közönségszavazása, amely segít a létesítmények népszerűsítésében.
Idén a kilátók között a Zsófia-kilátó győzött 7800 vokssal. Érdekesség, hogy 1900-ban épült, majd a terület katonai célú hasznosítása miatt az 1950-es években lebontották, és ez év nyarára, mintegy 50 millió forint kormánytámogatásból újjáépítették.
A közeli Fehérkőlápa Turistaház 2904 vokssal lett az idei szavazás nyertese.
Fotó: MTI