Mario Draghi mozgatja a tőzsdéket

Hírek Sz.Cs.
Kedvezőbb lett a hangulat az európai börzéken, s ebből a Budapesti Értéktőzsde is kivette a részét – derül ki a Magyar Bankholding elemzéséből.

Érdemben felfelé korrigáltak az európai tőzsdék az előző napi esések után azt követően, hogy az olasz államfő nem fogadta el Mario Draghi lemondását, valamint a héjább Fed döntéshozók is 100 helyett inkább a 75 bázispontos kamatemelést támogatják. Az emelkedést a mélységből felpattanó túladott autógyárók és kiskereskedők vezették – derül ki a Magyar Bankholding elemzéséből.

A Citigroup várakozásokat messze meghaladó eredménye felhúzta a bankrészvényeket, feledve a többi bank kiábrándító eredményeit. A piacok már annyira sokat estek, hogy a vártnál rosszabb eredményekre is emelkedni tudnak a részvények. Javították a hangulatot a vártnál jobb kiskereskedelmi adatok, a fogyasztói bizalom javulása, valamint az importárak mérséklődő növekedése, ami előrevetítheti az inflációs fordulatot.

A kedvező nemzetközi hangulatban1,05 százalékkal folytatódott a BUX emelkedése, átlag alatti, 7,7 milliárd forintos forgalom mellett. A stagnáló Richter kivételével 1,5-1,7 százalékkal emelkedtek a vezető részvények.

Közben gyengült a dollár, miután a Fed döntéshozók csökkentették a 100 bázispontos kamatemelés esélyét, valamint egyelőre Mario Draghi olasz kormányfő is hivatalában maradhat, ami erősítette az eurót, így az euró kissé eltávolodott a paritástól. Az eurót, valamint főleg a forintot erősíthették a visszaeső, de még mindig megfizethetetlenül magas tőzsdei gázárak is. A forint az utóbbi időben nemcsak az euróval, hanem a gázárakkal is együtt mozgott. A forintra kedvező hatással lehetett, a rezsitámogatások részleges felfüggesztése, mivel így elkerülhető a költségvetés elszállása, valamint a kényszerű energiamegtakarítások javíthatják a folyó fizetési mérleget, ugyanakkor érdemben rontják a növekedési kilátásokat, mivel a rezsiköltségek elszállása miatt a háztartások egy része a fogyasztás csökkentésére kényszerül, ami a recesszió szélére sodorhatja a magyar gazdaságot. Kisebb mértékben erősödött a zloty, míg gyengült a cseh korona – mondta a Figyelőnek Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

 

Fotó: GettyImages

Ezek is érdekelhetnek

További híreink