Marco Rossi a 60. születésnapján, a németektől elszenvedett vereség és a bosnyákok elleni keddi mérkőzés között tartott sajtótájékoztatót. A magyar válogatott szövetségi kapitánya hosszan beszélt a düsseldofi 0-5-ös kudarc hatásairól, előre tekintve pedig csak annyit mondott, hogy lesznek változások a kezdőcsapatban.
Nem volt könnyű helyzetben Marco Rossi a hétfői sajtótájékoztatóján, hiszen a 60. születésnapján a németektől elszenvedett 5-0-s vereségről is szólnia kellett, és persze a kedd esti, Bosznia-Hercegovina elleni újabb Nemzetek Ligája csoportmérkőzésről is beszélnie kellett. Először arról szólt, hogy a düsseldorfi kudarc nyilván mindenkinek beleég az emlékezetébe, csúfítja a képet, de az irányításával elért eredmények szerinte még mindig pozitív mérleget mutatnak. Úgy vélte, az ő munkásságának a megítélése akkor történik majd meg, amikor már nem ő lesz a szövetségi kapitány, és reméli, ez a megítélés kedvező lesz rá nézve.
– Lesznek személycserék a csapatban a bosnyákok ellen – tért át a következő mérkőzésre. – Jelenleg ég az arcunk a nagy kapott pofontól, de azon vagyunk, hogy ne így lépjünk pályára, ha tökösek vagyunk, akkor túllépünk a pofonon.
Emlékeztetett arra, hogy a 2021-es Európa-bajnokság után a válogatott 4-0-ra kikapott Angliától, abból fel tudott állni, most is megteszi ugyanezt. A modern labdarúgásban divat a presszing, amit viszont csak nagyon jól lehet csinálni, mert a képzett ellenfél kihasználja a belőle eredő hibákat, és a német, valamint a holland válogatott ilyen.
A sajtótájékoztató utolsó részében, boszniai újságírók kérdésére válaszolva Marco Rossi beszélt arról is, hogy a keddi ellenfelet egy kemény, harcos csapatnak tartja, külön kiemelte a tapasztalt gólvágót, Edin Dzekót. Ám mint mondta: bár az eredményről majd csak a meccs után tud érdemben nyilatkozni, a magyar válogatott számára ezúttal nem lehet más a cél, mint a három pont megszerzése.
A magyar válogatott kedden 20.45 órakor játszik Bosznia-Hercegovina ellen a Puskás Arénában.
Címlapfotó: Marco Rossi szövetségi kapitány és Szoboszlai Dominik a magyar válogatott sajtótájékoztatóján a telki edzőközpontban 2024. szeptember 9-én. A magyar válogatott a következő napon Bosznia-Hercegovina csapatát fogadja a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós meccsén. MTI/Szigetváry Zsolt