Márciusban nőtt a fizikai átlagbér

Hírek Figyelo.hu
Az első negyedévben a középvezetők béremelkedése is a 7 százalékot közelítette.

A koronavírus hatása az első negyedéves béradatokban még alig mutatkozik: 2020 első negyedévében 1326 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közleményéből.

Ez 19 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 1115 forintos szintet. A felsőbb kategóriákban kisebb dinamikájú, de továbbra is erőteljes volt a bérnövekedés üteme a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2019 első negyedévéhez képest 6,6 százalékos bérnövekedést tapasztalt, ami meghaladja az egy évvel korábban mért 5,2 százalékot.

A Trenkwalder adatai azt mutatják, hogy az idei év elején tovább nyílt az olló a régiók szerint tapasztalt bérszintek között:

míg Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon 1100 forint körüli átlagórabér volt jellemző, Közép-Magyarországon ez az összeg már 1800 forint közelében jár.

A koronavírus elleni védekezés részeként fólialapokkal elválasztott összeszerelő sor az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárának járműszerelő részlegében 2020. április 27-én. (Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Az átlagbér ugyanakkor nem mutatja, hogy számos szektorban márciusban már komoly leépítések is kezdődtek, a KSH adatai szerint a foglalkoztatottak száma több mint 50 ezer fővel csökkent az előző hónaphoz képest.

A Trenkwalder tapasztalati szerint egyes szektorokban, különösen az autóipari és a gépipari termékeket előállító vállalatok esetében volt tapasztalható jelentős létszámleépítés, ugyanakkor az élelmiszeripari cégek és a gyorsan forgó fogyasztási termékeket előállító kékgallérosok körében kevésbé voltak jelentősek a változások.

„A következő hónapok adatai azonban már nem csupán a foglalkoztatás visszaesése, hanem a bérek szintjének alakulása miatt is trendváltozás mutathatnak – mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder Industrial Business Unit vezetője. – Immár egy évtizede töretlen az átlagbérek emelkedése, ezen belül 2017 óta évről évre rendre kétszámjegyű béremelkedés tapasztalható. És bár hosszabb távon a bérek emelkedése továbbra is növekedő pályán mozog majd, elképzelhető, hogy a speciális munkaerőpiaci helyzetben időszakosan akár meg is állhat az órabérek átlagos szintjének növekedése.”

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében

a béremelkedés mértéke 2019-ben átlagosan 6,6 százalék volt.

„A középvezetői szegmensben is gyorsult a bérkiáramlás üteme, ám egyes szektorokban a vírushelyzet miatt itt is elbocsátások kezdődtek, ezért nem minden érintett örülhetett a fizetésemelésnek – magyarázza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere. – Szektoronként nagyon eltérően alakul a fehérgallérosok helyzete: míg például a turisztika és a vendéglátás területén azonnal és határozottan be kellett húzni a fékeket, a mintegy 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltató központok (SSC-k) állományát például sokkal kevésbé érintette a koronavírus.

A következő időszak nagy változása, hogy míg a fluktuációt eddig a jobb munkahelyért és fizetésért változtató munkavállalók mozgása tartotta viszonylag magas szinten, jelenleg inkább a munkáltatói döntések (elbocsátások) hatása érvényesül.”

.

Borítókép: Toalettpapír-tekercsek futószalagon a Vajda-Papír Kft. budapesti üzemében 2020. április 17-én. (MTI/Kovács Tamás)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink