Már több mint 4,5 millióan dolgoznak

Hírek
Tovább nőtt a foglalkoztatás a második negyedévben, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékra csökkent.

A 2019. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer fő volt, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt – írja a VG.hu a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Munkanélküliség, 2019. április-június című gyorstájékoztatója alapján.

A foglalkoztatottak létszáma 0,8 százalékkal magasabb, 4 millió 511 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 85, a külföldi telephelyen dolgozóké 10 ezer fővel lett több, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 58 ezer fővel csökkent.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 434 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 0,7 százalékponttal, 70 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 19 ezer fővel, 2 millió 429 ezer főre, míg a foglalkoztatási rátájuk 0,9 százalékponttal, 77,1 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 2 millió 5 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk pedig 63 százalékra változott.

A fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 10 ezer fővel, 285 ezerre csökkent, a foglalkoztatási ráta 28,2 százalék volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népességben a foglalkoztatottak száma 18 ezerrel, 3 millió 453 ezer főre nőtt, foglalkoztatási rátájuk 84,6 százalék volt.

Az idősebb (55–64 éves) korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 696 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 56,1 százalékra emelkedett.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 75,2 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,8, a nőknél 67,7 százalék.

A foglalkoztatás szintje a 15–64 évesek körében a legtöbb régióban alig változott. Nyugat-Dunántúlt jellemezte a legkedvezőbb foglalkoztatási helyzet, ahol a foglalkoztatási ráta 74,2 százalék volt, de a legjelentősebben, 1,3 százalékponttal, 71,4 százalékra Pest régióban növekedett az értéke. A foglalkoztatottak aránya Dél-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, 65,5 százalék.

 

Borítókép: A Hajnóczy úti piac felújított épülete Pécsett 2019. július 12-én. Az 580 milliós uránvárosi projekt részeként megújították a piacot, fejlesztették a zöldterületeket és kerékpárutat építettek. (MTI/Sóki Tamás)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink