Eleinte abszurd ötletnek tűnt, hogy egy automatából ne csak csokit vagy üdítőt, hanem okostelefonméretű, klasszikus és kortárs műveket rejtő könyveket is vehessünk?
Amikor Vecsei H. Miklós fejében megszületett a gondolat, és elkezdett házalni vele, mindenhol azt a választ kapta, hogy felejtse el. Merthogy könyvet vehetünk könyvesboltban, élelmiszeráruházban, benzinkúton… Ő viszont nagyon hitt abban, hogy pont ezzel a formával szólíthatja meg a fiatalokat. Hiszen, ha egy könyv akár a kabát- vagy a nadrágzsebbe is belefér, tömegközlekedésen utazva vagy várakozás közben átveheti a céltalan telefonnyomkodás funkcióját. A könyvek dizájnja egységes, mai, és az, hogy automatából lehet megszerezni, hozzátesz az élményhez. Nekem nem tűnt abszurdnak az ötlet, bár amikor Szombathelyen a használtautomata-raktárban keresgéltünk, bennem is felmerült, hogy ez egy érdekes vállalás lesz. Az első öt automatát béreltük, minimális átalakítással – például a hűtők kivétele után – működtek is, ezeket budapesti színházak fogadták örökbe. Miután négy éve fut a koncepció, most kezdtünk el azon gondolkodni, miként lehetne szintet lépni. Akár komoly kiadóvá alakítani ezt a szerelem-projektet, amelyen a kis csapatunk tagja – ahogy én is –, egyéb munkáik mellett dolgoznak.
Az olvasás népszerűsítése virágkorát éli, de lehet még új formában a témához nyúlni?
A mai gyerekek már általános iskolás korukban hozzájuthatnak az első okostelefonjukhoz, tehát őket nem vissza-, hanem rá kell szoktatni arra, hogy le lehet venni egy könyvet a polcról, és elmélyülni benne. Hogy az olvasás egyenrangú – sőt, még jobb! – szórakozás, mint a film- vagy a sorozatnézés. Az a nehéz, hogy mi is az online felületeinket használjuk, hogy arról beszéljünk, miként lehetne távolodni a digitalizációtól. Ezért arra törekszünk, hogy olyan tartalmakkal színesítsük a webes megjelenéseinket, amelyeket a fiatalok tovább tudnak vinni az offline életükbe. Egy verset, egy regényből vett gondolatot, ami akár három másodpercre is, de megakasztja a közösségi oldalak pörgetését. Másrészt nagyon sok élő programot rendezünk. Az Agatha Christie Gyilkosvadászat című könyvünk bemutatója elé egy városi sétákat szervező céggel nyomozó kalandtúrát szerveztünk. Az utolsó állomás maga a könyvbemutató helyszíne volt, ahol a kiadvány nagykövetével, Poirot magyar hangjával, Csankó Zoltánnal beszélgettünk. A Művészetek Völgye vagy az Ördögkatlan Fesztiválon is évek óta jelen vagyunk, Pünkösdkor zarándoklatot hirdettünk Zsámbékra. Az olvasás népszerűsítésén túl, a másik fő célunk a közösségteremtés, -formálás, ami ezeken a találkozásokon keresztül valósítható meg. Ha százötven embert érdekel, amit kitalálunk, eljönnek, beszélgetnek, és ebből kapcsolatok épülnek, az hatalmas eredmény.
Minden könyvnek van egy nagykövete, aki ajánlót ír hozzá – miért fontos a szerepük?
Szerettük volna, hogy valaki személyesen ajánlja az olvasónak a művet. Mintha a kezébe adná egy barátja vagy rokona, hogy kötődjön hozzá élmény már az olvasás előtt. Van, amikor egyszerű asszociációval választottunk, például A Pál utcai fiúkat Geszti Péter, a Kira Poutanen által írt A csodálatos tenger című könyvet Hosszú Katinka ajánlja. Till Attilát is felkértük egy műhöz. Mondta, hogy oké, de az ő kedvence A halál kilovagolt Perzsiából Hajnóczy Pétertől – nem akarjuk-e azt kiadni. Mivel mi is nagyon szeretjük, benne voltunk. Ezerféle kapcsolódás hozhatja össze a művet és az ajánlót.
Hogyan választják ki a kiadott műveket? Hiszen a dizájnos borító nem elég, a tartalomnak is vonzónak kell lennie.
Ezt a jogdíj és a szöveg terjedelme is meghatározza, mivel a forma és az automata méretei adottak. Bulgakov A Mester és Margaritáját bevállaltuk, de csak két kötettel tudtuk megoldani. Ahogy megfigyeltem, az emberek szeretnek olyanra költeni, amiről tudják, hogy jó lesz, mert ismerik. Az első könyvünk Szerb Antal Utas és holdvilágja volt, ami nagy sikert aratott, miközben számtalan kiadása létezik. Frida Kahlo naplójával óriási szerencsénk volt. Amikor kitaláltuk, hogy kiadjuk, kiderült, hogy még soha nem jelent meg magyarul, de nincsenek lekötve a jogai egyik nagy hazai kiadónál sem. Szabó T. Annát kértük fel a fordításra, és egyértelműen érzékelhető volt a forgalmon, hogy ez egy unikális megjelenés. Rengeteget olvasunk mindannyian a csapatban, figyeljük a külföldi megjelenéseket, így folyamatosan dobunk be új és új címeket. Havi egy, maximum két kötetet jelentetünk meg, ezer vagy kétezer példányban, ez a jogoktól függ. Sok fiatal sorozatként olvassa, nekik ez a mennyiség pont emészthető, és nekünk is van időnk a művészi kivitelezésre. Ötvenhárom könyvünk, ezen felül tizenöt ifjúsági kötetünk, négy versantológiánk, két naptárunk jelent meg eddig, plusz négy-öt különkiadásunk másokkal együttműködésben. Például Nőnapra Üzeneted érkezett címmel, a Telekom kért fel minket egy közös munkára. Elismert, tehetséges, magyar nők személyes történeteit gyűjtöttük egybe, hogy mindez más nőket is inspirálhasson, a sikerhez vezető gondolkodási és cselekvési mintákból is átadjon.
A Poket megszólítja az idősebb korosztályt is?
Talán az apró betűméret az egyetlen, ami esetükben probléma lehet, a könyvek között mindenki találhat kedvencet. Például karácsonyra szerettünk volna egy különlegességet, amely maximális elmélyülést hozhat. Miklós felvetette, hogy adjunk ki szemelvényeket az Újszövetségből. Meghatóan szép lett, Mácsai Pál a nagykövete. De elindítottunk egy arcképcsarnok-sorozatot is régi nagy színészek önéletrajzi köteteinek kiadásával. Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Gobbi Hilda… Ezek szerintem inkább az idősebb korosztály érdeklődésére tarthatnak számot, bár sok fiatal jelezte vissza, hogy nagyon tetszett nekik.
Mi vár most bemutatásra?
Július 14-én pályázati támogatással egy Balaton-antológiánk jelenik meg Fénytörésben – Kortárs magyar Balaton címmel. Azt kértük az íróktól, hogy idézzenek fel egy tóhoz kötődő tárgyat a saját életükből, és arról írjanak novellát vagy verset. A tárgyakból minikiállítást rendezünk a könyvbemutatón Tihanyban, és a kikötőnél felavatunk egy automatát is. Szintén készülőben egy dalszöveg-kötetünk, amelyhez épp válogatom az anyagot, ennek megjelenését még a fesztiválszezonra szeretnénk időzíteni.
A teljes cikk a Figyelő hetilap 26-os számában jelent meg.
Borítókép: Kőhalmi Péter
