A Magyar Nemzeti Múzeumban idén is öt héten át lesz látogatható a kiállítás, ahol az amazóniai disztópia dokumentálásától a Capitolium ostromán át az ukrajnai háborúig rengeteg történet vizuális dokumentációját tekinthetjük meg. Érdemes lesz a kísérő kiállításokat is megnézni, mint például Radisics Milán Lábnyomunk, az ember hatása bolygónkra című tárlatát vagy a Hamu és Gyémánt magazin 10 ikonikus fotóját a hazai kulturális szcéna meghatározó alakjairól, amelyek a múzeum kerítésén tekinthetők meg.
A megnyitón Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondott beszédet, kiemelve, hogy a fotók „visszahozhatatlan pillanatokat ábrázolnak, amelyekről később kiderülhet, hogy sorsfordítók voltak”. Üdvözölte azt az újítást is, amely a World Press Photo hét évtizedes történelmének talán legnagyobb változását hozta idén azzal, hogy a világ legrangosabb fotópályázatának előzsűrizését regionálissá tette, amelynek eredményeképpen a helyi események értőbb értékelése várható. Mostantól külön-külön értékelik az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket. A korábbi kategóriák helyett mindössze négy kategóriában lehetett pályázni: egyedi fotó, képriport, hosszú távú munkák és az úgynevezett nyitott forma. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszönetet mondott a szervezőknek, hogy immár ötödik éve otthont adhatnak a népszerű kiállításnak.