Már forog a Kabul művelet

Hírek magyarnemzet.hu
Nagyszabású mozifilm van készülőben. A zsámbéki kőbányánál már sorakoznak a Leopard tankok és a páncélozott Gidrán harcjárművek, a legmodernebb harcászati eszközök és felszerelések. Sok más helyszín mellett itt forog Dyga Zsombor háborús akciófilmje, a Kabul művelet, ami valós események alapján meséli el a NATO-haderő magyar kontingensének hősies helytállását az afganisztáni harctéren.

A történet 2021-ben játszódik, amikor 24 óra alatt kivonták az összes amerikai katonát Kabulból. Ez olyan helyzetet eredményezett, amiben mindenki fejvesztve menekült a városból, mert a tálibok rögtön elkezdték elfoglalni a várost, és a mi magyar katonáink ebben az apokaliptikus helyzetben érkeznek meg, hogy mentsék az embereket – kezdi a történet hátterének ismertetését a rendező. A katonák olyan eredményesen végezték a dolgukat, hogy a tervezettnél végül sokkal több, összesen 540 embert mentettek ki a biztos halálból.

A háttérben a honvédség katonái mozgolódnak, akik statisztaként segítik a produkciót, közülük többeknek személyes élményei is vannak a történtekről.

Egészen hajmeresztő, amit ezek a srácok meséltek Afganisztánról. Furcsa dolog ez egyébként, mert a tizennégy éves Gábor nagyon örül, hogy egy gépkarabéllyal futkározhat, de amikor egyszer csak megérzed ennek a komolyságát, az rettentő szívszorító tud lenni – meséli Jászberényi Gábor (Örök tél, Az unoka), aki a film főszereplőjét alakítja.

A szerep komoly fizikai felkészülést igényelt, még az edzettebb színészeket is kihívás elé állította. Ezt nemcsak Pálinkás Szilveszter emelte ki, aki katonai szakértőként segíti a színészek munkáját, hanem a szereplők is.

Most is csinálom a földharcot, így heti öt-hat edzésszám mellett fizikailag nem vagyok gondban, ezzel együtt engem is nagyon megviselt a 38 fokos hőségben való forgatás. A teljes katonai mellény viselése olyan érzés, mintha egy 35 kilós kisgyereket kapnál a mellkasodra, akitől egy idő után alig kapsz levegőt, és már attól is elfáradsz, ahogy ülsz és csak folyik rólad a víz. Kemény munka – avat be a forgatás nehézségeibe Dietz Gusztáv, akit gyakorlott ketrecharcosként ismert meg az ország, a Külön falka sikere óta azonban színészként is egyre több filmes keresi meg.

Filmbéli karakteréről nem árulhat el sokat, de annak nagyon örül, hogy megtalálta ez a szerep. – Ezek katonaemberek, akik nem filozofálgatnak sokat. Maradjunk annyiban, hogy ritkán vagyok annyira felkészült a forgatásokon, mint most. Úgyhogy ezt imádom benne – jegyzi meg csibészes mosollyal a színész, akit Jászberényi Gáborral ellentétben gyerekként se vonzottak a fegyverek.

Inkább fociztunk vagy fára másztunk. De talán most még bánom is kicsit, hogy nem voltam katona, mert lehet, hogy teljesen más embert faragott volna belőlem, mint az angyalföldi éjszaka – teszi hozzá Dietz Gusztáv.

A Kabul művelet látványos akciókat, férfias helytállásokat ígér ugyan, de a háborús káosszal párhuzamosan egy sokkal személyesebb történetszál is kirajzolódik, ami Jászberényi Gábor és Mészáros Blanka (Semmelweis, Guerilla) közt szövődik.

Ez egy maszkulin film, de azért fogok azon dolgozni, hogy bizonyos pillanatokban ellágyuljon kicsit. A karakterem a tartományi segélyszervezetnél szolgál orvosnőként, és egy egész osztályért felelős. Nem válogat ember és ember között, ez az ő nagy erénye. Az eredeti vállalásához képest viszont jó nagy kalamajkába kerül, és segítségre van szüksége, hogy túlélje – meséli Mészáros Blanka.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Kallus György

Ezek is érdekelhetnek

További híreink