Május elejére négymillióan megkapják az első oltásukat

Hírek MTI

Az első oltásukat megkapók száma hamarosan eléri a hárommilliót, május elejére pedig a négymilliót – közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2021. március 5-én. (Fotó: Fischer Zoltán / MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Orbán Viktor azt mondta,

május elejétől egy hét, tíz nap alatt újabb egymillió oltást adnak be, május közepére pedig a beoltottak száma eléri a hatmilliót, harmadik hetére a hétmilliót.

Június elejére a nyolcmillió felnőtt korú magyar állampolgár közül – aki megkaphatja az oltást – képesek leszünk hétmilliót beoltani – tudatta a kormányfő, megjegyezve ugyanakkor, hogy attól tart, nem lesz annyi regisztrált, magát beoltani akaró ember, mint amennyi vakcina.

A kormányfő hangsúlyozta, a nyitás minden lépése a beoltottak számától függ, de figyelni kell a járványügyi adatokra is.

Május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban – jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor közölte, az operatív törzs döntött arról is, hogy az elmúlt évhez hasonlóan csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek.

A kormányfő kifejtette, ez azért is fontos, mert az érettségi szerepet játszik az egyetemekre való bejutásban. Azért, hogy fair legyen a tavaly és az idén érettségizők versenye, fontos, hogy összhang legyen a két vizsga között.

(Borítókép: Utasok a Zugligeti Libegőn 2020. május 30-án. A gyermeknapi hétvégétől újra üzemel a libegő, júniusban és júliusban hétvégén és ünnepnap várják a kirándulókat. (MTI/Mónus Márton)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink